KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt állami számvevőszéki Elnök Úr! A kormány álláspontját Veres János államtitkár úr kifejtette, éppen ezért mint közpénzügyi államtitkár szeretnék szólni, nyilván nem a kormány nevében, de jelentős tapasztalatokat halmoztam fel én magam is az Állami Számvevőszék tevékenységével összefüggésben. Nyilván a mondanivalómat azzal kell kezdeni, hogy én magam is szeretném az elismerésemet és tiszteletemet kifejezi azért a munkáért, amit az Állami Számvevőszék a 2003. évben végzett, a 2003. évi tevékenységéért.

Sokan kiemelték azt, hogy milyen pozitív üzeneteket tartalmaz a 2003. évi jelentés. Én most egy szempontból szeretnék kiemelni egy témát: a tematikus jelentések megjelenését, ami véleményem szerint újszerű volt. Én döntően 2003-ra teszem ezen tematikus jelentések megjelenését, és ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert az Állami Számvevőszék az az ellenőrző szervezet, amely képes a legnagyobb tapasztalatokat felhalmozni az ellenőrzés területén, és kell, hogy összegezzék azokat a tapasztalatokat, amelyek megjelennek az ellenőrzéseik során. Ilyen szempontból szeretném kiemelni a korrupcióellenes tevékenységgel kapcsolatos nagyon részletes és nagyon alapos jelentésüket.

(A jegyzői székben Nagy Nórát dr. Világosi Gábor váltja fel.)

Okulva az Állami Számvevőszék kezdeményezéséből, a kormányzat a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól is el fogja várni az elkövetkezendő időben azt, hogy azok a komoly tapasztalatok más formában, ne csak egy-egy konkrét ellenőrzéshez hozzáillesztve jelenjenek meg, hanem átfogó formában is meg tudjanak jelenni.

Több hozzászólás, az Állami Számvevőszék elnöke is utalt arra, hogy bizony a javaslatok hasznosulása körül nincs minden rendben. Én most ezzel némileg szeretnék vitatkozni, különösen Szászfalvi képviselő úr hozzászólásában jött ez ki erőteljesen. Úgy gondolom, hogy a kormányzaton belül rendezett az állami számvevőszéki határozatok végrehajtásának a rendszere. Az Állami Számvevőszék megfogalmaz konkrét javaslatokat a minisztériumok számára, a vizsgált szervezetek számára - értelemszerűen a felelősséget ezért azoknak kell viselni, akikre irányul a javaslat -, és megfogalmaz a kormányzatnak. Ugye, így már nem nagyon nevesített az, hogy kinek a feladata ennek a végrehajtása. Viszont azt kell látni, hogy az én véleményem szerint - nyilvánvalóan a sajátos szerepkörömből is fakad az, hogy én ezt másképp látom - 2002 júliusában a kormányhatározat definiálta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felelősségét a közpénzek felülvizsgálata ügyében is, és kiegészült a feladatköre azzal, hogy sokkal határozottabban kell figyelnie az Állami Számvevőszék jelentéseire.

Nyilvánvaló, hogy közpénzügyi államtitkárként ezt a feladatot konkrétan nekem kell ellátni, éppen ezért is mondom azt, hogy lehetnek persze - hiszen ez egy új feladat - zökkenők és problémák a végrehajtás során, de úgy gondolom, hogy a korábbiakhoz képest lényeges előrelépést lehet regisztrálni ezen a területen. Csak néhány konkrét kérdést szeretnék szóbahozni, nem kifejtve.

(11.30)

Tavaly, 2003-ban a 2003-as tevékenységhez kapcsolódik, hogy az autópálya-építésben nagyon jelentős megállapításokat fogalmazott meg az Állami Számvevőszék, és éppen az Állami Számvevőszék munkatársaival az elmúlt hetekben beszéltünk arról, hogy a Gazdasági Minisztérium elkészítette azt az intézkedési tervet, amit éppen az Állami Számvevőszék javaslataira kell végrehajtani. Nyilvánvalóan jobb lett volna, ha azok előbb készülnek el, vagy meg sem várják az Állami Számvevőszék jelentését, mert maguk felismerik, de végül is ezek elkészülnek, és ebben az Állami Számvevőszéknek fontos szerepe van.

Vagy például a közalapítványokkal kapcsolatban nagyon markáns megállapításokra jutott az Állami Számvevőszék. Föláll egy olyan bizottság az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére, amely áttekinti ezt az egész problémakört, és megpróbál értelmes javaslatokat hozni, éppen a változtatás érdekében.

Vagy amikor elkészült a civil szervezetek támogatásával kapcsolatos tematikus jelentése az Állami Számvevőszéknek, én magam hívtam fel az érintettek figyelmét arra, hogy itt egy nagyon nagy jelentőségű anyag készült. Maga a miniszter asszony is, aki felelős most a civil szervezetek feltételeinek a biztosításáért, visszaigazolta, hogy ezzel az állami számvevőszéki jelentéssel alapvetően foglalkoznak. Az Állami Számvevőszék elnöke is utalt arra, hogy a költségvetési szervek által alapított gazdasági társaságoknál is nagyon érzékenyek voltunk arra, amit az Állami Számvevőszék mondott, amilyen megállapítást tett. Mi magunk is egyébként tapasztaltuk azokat az ellentmondásokat, amelyek jellemzik ezt a szférát. Szeretném jelezni, hogy ezen a területen is alapvető változásokat generált a kormány.

Nem kívánom a sort folytatni. Nyilvánvaló, hogy ez egy hosszú folyamat. Nagyon fontos, hogy az Állami Számvevőszéknek minden megállapítása eljusson az érintettekhez, az érintettek ezeket a megállapításokat komolyan vegyék. Amin javítani kell szerintem, hogy a visszajelzés is meglegyen az Állami Számvevőszék felé, hogy lássa azt, hogy valóban érdemben foglalkoztak a kormányzat különböző szervei azokkal a felvetésekkel, amelyeket az Állami Számvevőszék megtett.

Még egy kérdéssel szeretnék foglalkozni itt a hozzászólások kapcsán. Szintén Szászfalvi képviselő úr tett említést arról, vagy fogalmazott úgy, hogy bizony a korrupció nem csökkent Magyarországon. Én meg azt mondom, hogy nem kellene rosszabb bizonyítványt kiállítani saját magunkról, mint amilyet egyébként reálisan ki lehet állítani.

Több hozzászólásban elhangzott, elnök úr is utalt arra, hogy az üvegzsebtörvény a korrupcióellenes küzdelemben, amit egyébként itt mindenki támogatott az Országgyűlésben, egy alapvető fordulatot jelent. Nem akarom most az üvegzsebtörvényt értékelni, de ha csak önmagában annyit tettünk volna, hogy elfogadjuk az üvegzsebtörvényt, már akkor is nagyon jelentős lépéseket tettünk volna a korrupcióellenes küzdelemben. Nyilván ennek a hatását az emberek, a társadalom sokkal később fogja értékelni.

Vagy éppen azért is sajnálatos Szászfalvi képviselő úr megszólalása itt a korrupcióval kapcsolatban, és az a minősítése, amire utaltam, mert hiszen éppen 2001-ben került elfogadásra a korrupcióellenes intézkedési program, amit hatályban tartott a jelenlegi kormány is. És annak megfelelően mára eljutottunk oda, hogy a tavalyi brüsszeli beszámolónk kapcsán maga az ENSZ úgy minősítette a korrupcióellenes küzdelmét Magyarországnak, hogy az példaértékű a csatlakozó országok között, és mintegy referenciaként ajánlja a csatlakozó országok számára. Különböző projekteken gondolkodunk, és ebben a munkában az Állami Számvevőszék is nagyon fontos szerepet és feladatot vállalt fel.

De nemcsak az üvegzsebtörvény az, ami a korrupcióellenes munkát javította, hanem egy teljesen új ellenőrzési rendszer, stratégia állt fel. Ezt 2003 júliusában fogadta el a kormányzat. Ez az új ellenőrzési rendszer persze még nem tudott kiteljesedni, ez most az államigazgatáson belül felálló ellenőrzési rendszer, de maga a stratégia megvan, az összes jogszabályi támogatottsága megvan az ellenőrzési rendszernek, és ha figyelembe vesszük azt, hogy ez a stratégia mit fog jelenteni az elkövetkezendő években, vagy ennek a végrehajtása, akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a korrupcióval szemben e területen is jelentős lépéseket tett a kormányzat. A közbeszerzési törvény megalkotása is, ami szintén 2003-as feladata volt az Országgyűlésnek, a korrupcióellenes küzdelmet erősítette.

Egy területen szeretném még kiemelni az Állami Számvevőszék szerepét: a különböző konferenciákon és oktatásokon való részvétel is elősegíti, hogy az a szemlélet, ami a 2003-as tevékenységből kiolvasható, az sokkal inkább terjedjen és váljon általánossá.

Még egyszer szeretném megköszönni magam is személyesen az Állami Számvevőszéknek az együttműködését és a 2003. évi munkáját.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu