NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Továbbra is úgy érzem, hogy egymás mellett beszélünk el, mert ha miniszter asszony arra céloz, hogy helyes dolog, hogy egy civilizált államban a fegyver tartását figyelik, hogy nyilvántartások vannak, hogy tudják, kinél milyen számú, milyen kaliberű és mire alkalmas, mire nem alkalmas fegyver van, beleértve a vadászokat meg a sportolókat - én egyik sem vagyok, tehát egyik lobbinak sem vagyok a tagja ilyen értelemben, az egészen biztos -, ezzel tökéletesen egyetértek.
Amivel nem értek egyet - már többször elmondtam -, az a mindenáron való olyan típusú szigorítási kényszer, amit érdekes módon valahogy mindig az éppen aktuális kormányok - valószínűleg nem véletlenül - a Belügyminisztériumban működő ilyen típusú szakmai lobbi hatására magukra vállalnak, aminek az a célja, hogy ne legyen, vagy minél kevesebb fegyver legyen azoknak a kezében is, akik egyébként erre rászorulnának olyan értelemben, hogy szükségük volna arra, hogy magukat meg tudják védeni, ha olyan kihívások érik őket. Ezzel a koncepcióval nem tudok egyetérteni.
Amit egyébként belügyminiszter asszonynak adresszáltam, az nem az volt, hogy most ezt a törvényt vegyük le a napirendről. Én készséggel elfogadom azt, hogy kiszedik belőle a flóbertet, benne marad az uniós jogharmonizáció, és ezt fogadjuk el. De a többi szabályozást, ami most a 23. §-ban mind kivétel nélkül kormányhatáskörbe van utalva, én nem tartom, bocsánat a kifejezésért, igazán korrekt megoldásnak, mert kizárja a valóságos társadalmi vitát - amire többször hivatkozott miniszter asszony is -, kizárja a parlamenti vitát, ami a társadalmi vita egyik speciális területe, és gyakorlatilag egy biankó felhatalmazást íratnak most velünk alá a parlamentben. Azt sem tudjuk, hogy mit akarnak szabályozni, mert nem mondják meg előre. Ha beterjesztették volna azokat a miniszteri és kormányrendeleteket, amiket meg akarnak hozni, és utána hozzák a törvényt, vagy egyidejűleg, és ezt is megmutatják hozzá, az egy korrekt eljárás lenne. De itt csak kérnek egy biankó felhatalmazást, aztán majd meglátjuk, hogy abban mi lesz benne. Még a fő irányokról sem tájékoztattak senkit. (Jelzésre:) Tájékoztattak? Nem tájékoztattak.
Azt sem tudjuk, mit akarnak szabályozni, hogy akarnak szigorítani, mit akarnak megváltoztatni, és önök elvárják, hogy erre mi biankó fölhatalmazást adjunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés