PAPP JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Domonkos (Sic!) képviselő úrral közölném szerényen, hogy József vagyok, mert János az ő képviselőcsoportjában ül.

Hargitai képviselő úrnak reagálnék annyit, hogy nagyon jó volt a példája a nevelési tanácsadóval kapcsolatban, csak nem a saját, hanem a mi érveinket erősítette. Lehet, hogy Hargitai képviselő úr mint polgármester egy olyan szerencsés megyében él, ahol már többször is volt és jelenleg is van MSZP-s vezetésű megyei önkormányzat, amely odafigyel a térségek és a települések problémáira. Ezt mi Győr-Moson-Sopron megyében sajnos nem éltük meg sem Ivanics elnök úr, sem Szakács elnök úr megyei elnöksége alatt. 1993 óta nevelési tanácsadás Csornán és a Rábaközben nem működik. Akkor döntött a legelső képviselő-testület ennek az intézménynek a megszüntetéséről, arról, hogy ezt az intézményt átadja a megyei önkormányzatnak.

1993. január 1-je óta folyamatosan a megyei önkormányzat azt mondja, hogy ezt a kötelező feladatot úgy látja el, hogy be lehet utazni a győri nevelési tanácsadóba, és egyébként pedig ki lehet fizetni a településnek vagy az illető családnak azt a számlát, amit ott kiállítanak. Azt gondolom, hogy erre a fontos szolgálatra valóban törvényes garanciát kell kapniuk a településeknek: az említett Cakóházának, Markotabödögének, Szilsárkánynak és az összes többinek, akik ott élnek a Rábaközben, és ebből a szempontból teljességgel ellátatlanok idestova 11 éve.

Ez a javaslat pedig megteremti azt a garanciát, hogy együtt ezt a feladatot biztonsággal, magas szakmai színvonalon az ellátottakhoz közel vehetik igénybe.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu