TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Évente visszatérő feladata az Országgyűlésnek, hogy az Állami Számvevőszék elmúlt évi tevékenységét elemezze, értékelje, és arról határozatot hozzon, hogy elfogadja, illetve milyen kiegészítésekkel fogadja el az elmúlt évben végzett ellenőrzési tevékenységét.
Ezen napirendi pont az Országgyűlésben általában kevés vitával, konszenzussal folyik. Miért is van ez? Úgy gondolom, hogy ezt alapvetően az Állami Számvevőszék tevékenysége, több mint egy évtizedes munkája alapozza meg. Azt kell mondanom, amit az elmúlt évben és az azt megelőző évben is elmondhattunk itt a parlamentben, hogy az Állami Számvevőszék a tevékenységét korrektül, alapvetően a politikától mentesen, politikai befolyások kizárásával tudja végezni, ezért annak az eredménye az, hogy itt az Országgyűlésben alapvetően elfogadjuk az adott évi beszámolót, jelentéseket, és egyáltalán magas színvonalú tevékenységnek értékeljük az Állami Számvevőszék munkáját.
Az Állami Számvevőszék tervszerű munkát folytat. Ahogy már itt is hallhattuk a mai napon, ellenőrzési tevékenységét egyrészt a törvények határozzák meg, másrészt ellenőrzési tervben rögzíti, hogy az adott évben milyen munkát szeretne, milyen ellenőrzéseket szeretne elvégezni, harmadrészt az Országgyűlés kötelezheti az Állami Számvevőszéket egy-egy adott, konkrét feladat elvégzésére, és nem utolsósorban maga a kormány is felkérheti az Állami Számvevőszéket ilyen munka elvégzésére, mint ahogy azt 2003-ban meg is tette.
Az Állami Számvevőszék jelentését megvizsgálva, azt láthatjuk - illetve az elnök úr szóbeli kiegészítését is hallva -, hogy legkevesebb szó az Állami Számvevőszék esetében a gazdálkodásáról, a gazdálkodási tevékenységéről esik. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív dolog, hiszen ez azt jelzi, hogy a mindenkori kormányok, de legfőképpen az Országgyűlés, aki jóváhagyja a költségvetésüket, tevékenységét elfogadja, értékeli, és a szükséges forrásokat a feladatokhoz hozzá tudja rendelni.
Az Állami Számvevőszék évente folyamatosan biztosítja önmaga számára a szakmai előrelépést, alapvetően az Országgyűlés által elfogadott törvények, illetve határozatok alapján működik. A 2003. évi tevékenységét meghatározta a 2002. évi tevékenységével kapcsolatosan elfogadott 35/2003. (IV. 9.) számú országgyűlési határozat, amely szakmai feladatokat is rótt az Állami Számvevőszékre az elmúlt évben. Így többek között azt, hogy az éves jelentésében adjon számot és tájékoztatást az ellenőrzések hasznosulásáról, illetve tegyen javaslatot e tekintetben. Ennek maximálisan eleget tett az Állami Számvevőszék az elmúlt évben is.
További feladatként határozta meg az országgyűlési határozat, hogy az Állami Számvevőszéknek stratégiai célja a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. Úgy gondolom, hogy itt mindenképpen kiemelkedő tevékenységet folytat az Állami Számvevőszék és annak elnöke, hiszen tudjuk, hogy ebben az évben lesz az INTOSAI 18. kongresszusa Budapesten, és ahogy szintén elhangzott már, várhatóan a szervezet elnökévé választják Kovács Árpád elnök urat, ami további feladatokat fog róni az Állami Számvevőszékre, illetve majd az elnök úrra.
Szintén szakmai feladatként határozta meg a központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzését, a beszámolók megbízhatóságát minősítő ellenőrzések fokozatos teljes körűvé tételét a fejezeti ellenőrző szervek bevonásával, és hangsúlyosabbá tette vagy kéri, hogy tegye ez az országgyűlési határozat a belső ellenőrzés megelőző szerepét. Úgy gondolom, hogy az Állami Számvevőszék bizonyította, hogy képes ezen feladatok megvalósítására is.
Végül, az elmúlt évi országgyűlési határozati javaslat, illetve maga a határozat az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását is előírta az Országgyűlésnek, a következő napirend éppen erről fog majd szólni.
Tehát az Állami Számvevőszék végzi a dolgát, úgy végzi a dolgát, hogy egyre magasabb színvonalon, ugyanakkor egyre bővülő feladatsorral. Többek között az úgynevezett üvegzsebtörvény is új feladatokat adott az Állami Számvevőszéknek, a magáncégek vizsgálatát, többek között amikor a költségvetési forrásokból jut támogatáshoz, és így állami feladat ellátását vállalja egy adott gazdasági társaság, a hatályos törvény szerint most már ezeket is el kell végeznie az Állami Számvevőszéknek. Ugyanakkor pedig feladatot kapott az állami tulajdonú gazdasági társaságok felügyelőbizottsági elnökeinek jelölésében is, ami egy igen komoly és megterhelő feladat az Állami Számvevőszék számára.
Ami talán új dolog, hogy a Medgyessy-kormány felkérte az Állami Számvevőszéket arra, hogy bizonyos szintetizáló és tanácsadó tevékenységet végezzen a kormány számára. Úgy gondolom, hogy ezzel a kérdéskörrel egy kicsit érdemes foglalkozni, mert szinte mindegyik felszólaló elmondta azt, hogy bizony olyan téren, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrzései, megállapításai, javaslatai hogyan tudnak hasznosulni, hogyan tudja azt az Országgyűlés, maga a kormány magáévá tenni, és hogyan tud hatékonyságot felmutatni ebben a tekintetben, ez bizony kívánnivalót hagy maga után; de nem azért, mert a számvevők nem állapítanak meg és nem tesznek javaslatot a jelentésükben, hanem azért, mert azok, akiknek ezt végre kell hajtani, bizony sok tekintetben nem tudják még ezt végrehajtani.
Szeretnék csatlakozni Kovács Árpád elnök úr felszólalásához, hiszen nagyon fontos kérdéseket feszegetett. Úgy vélem, hogy a szóbeli kiegészítése előremutató volt, és nagyon tanulságos az Országgyűlés számára és nem utolsósorban a kormány számára. Hiszen az elnök úr a szóbeli kiegészítőjében arról beszélt, hogy a számvevőszéki ellenőrzés lényegében a biztonsági tényezők szolgálatában áll, ilyen módon is hozzájárul a versenyképesség követelményeinek érvényre jutásához. Úgy vélem, meghatározta azokat a feladatokat, elsősorban gazdasági, költségvetés-politikai feladatokat, amelyek a kormány előtt vannak. Így kiemelte, hogy romlik a folyó fizetési mérleg egyenlege, valamint a lakosság háztartásának megtakarítási hajlama, kedvezőtlen az államháztartás hiánya, lényegesen meghaladja a tervezettet, meg kell szüntetni az úgynevezett ikerdeficitet, és folytatta azzal, hogy a monetáris és a fiskális politikánál szorosabb összhangot kell megtalálni. Kéri az Állami Számvevőszék - hozzáteszem: évek óta - az államháztartás modernizálásának felgyorsítását, és azt is kiemelte az Állami Számvevőszék a mai napon, hogy a költségvetési szabályok felpuhítása, a költségvetési fegyelem lazítása az átláthatóság és az elszámoltathatóság rovására mehet, és ezáltal rosszabb helyzetbe kerülhetnek, illetve nem érvényesülnek a versenyképesség javítására irányuló erőfeszítések.
Úgy gondolom, hogy ezeket a felszólalásokat, illetve intő jeleket mindenképpen figyelembe kell venni, és azt javaslom a kormányzatnak, hogy ne fogadjon tanácsadókat drága pénzen, hogy mit kell tenni a gazdaságpolitikában, a költségvetés-politikában, egyszerűen csak olvassa el az Állami Számvevőszék 2003. évi jelentését és a döntéseit, illetve a helyzetértékelést végezze el az alapján. Fogadja meg az Állami Számvevőszék tanácsait, nem kell hozzá gazdasági tanács sem, egyszerűen csak egy elemző ember a kormányban, aki ezeket a magáévá tudja tenni, és azt tudja rá mondani, hogy igen, ezek valósak, szakmailag megalapozottak.
Ezekben a jelentésekben benne van a helyzetelemzés, és benne van az, hogy a kormánynak milyen gazdaságpolitikát kell folytatnia.
(10.40)
Úgy vélem, hogy ezt támasztják alá azok a Medgyessy Péter felkérésére tett vélemények és javaslatok, amelyek a 2003. évi ellenőrzések alapján készültek a kormány takarékossági intézkedéseihez. Engedjék meg, hogy azért, hogy a dolgokkal érdemben is foglalkozzunk, hogy mit tett, mit javasolt az Állami Számvevőszék, én ebből az anyagból az Állami Számvevőszéknek csak az első három javaslatát kiemeljem.
Ebben az anyagban javaslatokat tesz a Medgyessy-kormány számára az Állami Számvevőszék - felkérés alapján, tehát mintegy a tanácsadó szerepét erősítve -, leírja az Állami Számvevőszék, hogy a 2004. évi költségvetési javaslatban, az Országgyűlés elé terjesztett költségvetési javaslatban a társasági adó, a fogyasztási adó, illetve regisztrációs adó tervezett növekményét magas kockázatúnak, míg az általános forgalmi adó és a játékadó előirányzatának teljesülését kockázatosnak minősítette. Kérem, ezt az elmúlt év őszén írta le az Állami Számvevőszék.
Ha valaki komolyan vette volna a kormányzat részéről, akkor bizony a költségvetési törvényjavaslaton a bevételeket az elfogadásig nem növelte volna, hanem az Állami Számvevőszék javaslata alapján inkább csökkentette volna. Ezért javasolja a Pénzügyminisztériumnak, hogy ezen kockázatok jövőbeni előfordulásának elkerülése érdekében vizsgálja felül. Tehát egyértelmű: ez azt jelenti, hogy felkéri a kormányt, a mindenkori pénzügyminisztert, hogy alaposabban végezze el a tervezést a költségvetés kapcsán.
A következő javaslatban azt mondja, hogy pótolni szükséges a következőket, azonnal pótolni szükséges a következőket: azt tapasztalja, hogy az éves költségvetési tervezés során nem készülnek a szabályozás indokoltságát és szükségességét megalapozó, az elvárt hatáskört bemutató tanulmányok, ezek legfeljebb már csak a parlamenti vita során, későn kerülnek a képviselők kezébe, így abból nem lehet megfelelő következtetéseket levonni, azt javasolja, hogy a kormány ezeket azonnal pótolja.
Hogy mik teszik ezt szükségessé? Ebből csak néhány mondat: a tervezést megalapozó normatívák kidolgozására a fejezetek felügyeleti szervei érdemi lépéseket nem tettek, az önkormányzatok finanszírozási feladatai és forrásszabályozása reformjának előkészítésében előrelépést nem tapasztalunk - és bizony lehet ezt folytatni.
De talán a legfontosabb megállapítás, amit 2003-ban tett az Állami Számvevőszék: A 2004. évi költségvetés makrogazdasági megalapozottsága néhány fontos vonatkozásban, mindenekelőtt a GDP növekedési ütemében, a hiány GDP-hez viszonyított arányában irreálisnak bizonyult - ezt az Állami Számvevőszék 2003-ban mondja.
Uraim! Tisztelt Kormánypártiak! Itt van a megoldás arra, hogy hogyan kell hasznosítani, hogyan tudnak hasznosulni az Állami Számvevőszéknek a megállapításai. Ha akkor valaki ezt komolyan veszi, akkor ma nem itt tart az ország, ma nem kellene hét nap után új költségvetést készíteni, lehet, hogy nem is kellett volna akkor új pénzügyminiszter, egyszerűen csak az Állami Számvevőszék megállapításait el kell fogadni, azokat egyértelműen végre kell hajtani, mert lám-lám, az élet bizonyítja, hogy bizony ezek a megállapítások igazak és reálisak.
Tisztelt Országgyűlés! A határozati javaslat, amit a számvevőszéki bizottság nyújtott az Országgyűlés elé, négy pontból áll. Szeretném kifejezni azt, hogy a Fidesz frakciója a határozati javaslat megszavazását támogatni fogja. Ebben alapvetően elfogadjuk az Állami Számvevőszéknek a 2003. évi tevékenységről szóló jelentését, illetve elfogadjuk azt, hogy a kormánynak az államháztartás belső ellenőrzésének fejlesztése érdekében újabb feladatokat határoz meg. Itt hallhattuk, hogy az államtitkár úr ígéretet tett arra, hogy le fognak ülni az Állami Számvevőszékkel, és kidolgoznak egy újabb ütemtervet ezen kormányrendelet végrehajtására.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül engedjék meg, hogy a frakciónk nevében is köszönetet mondjak az Állami Számvevőszék vezetőjének, minden dolgozójának, minden munkatársának, minden számvevőnek a 2003. évi munkájukat illetően. Nagyon bízom benne, hogy tevékenységüket ugyanilyen magas szakmai színvonalon tudják folytatni az Országgyűlés támogatásával, és persze úgy, hogy a kormány azokból a megállapításokból egy kicsit többet tudjon majd a magáévá tenni, mert az mindannyiunk érdeke. Ehhez kívánok nekik erőt, jó egészséget és egy támogató Országgyűlést.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés