DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy sem nemére, sem fajára, sem pedig korára való tekintettel nem szoktunk érveket elmondani egy szakmai politikai vitában. Én nem szeretném ezt a példát követni, még ha képviselő asszony erre az útra tévedt is. Elnézést kérek, hogy ezt kiváltottam belőle.
Előttem is itt van e hat közlekedési egyesület, szövetség álláspontja, amelynek egyik lobbistájaként személy szerint is megnevezte magát képviselő asszony mint aláíró. Hogy itt mit tartalmaz? Nos, ez egyértelműen azt támasztja alá, amit egyébként Horváth Csaba II. kerületi MSZP-s képviselő is elmondott, hogy a törvény szabályozásának részletkérdései bizonytalanságot keltenek, rosszul megfogalmazottak és nem megalapozottak. Másrészről kiszámíthatatlanságot teremt sok részletszabály tisztázatlansága. Pont ezek a részletszabályok azok, amelyekről az ön egyesülete is szól. Remélem, majd a minisztérium is figyelembe tudja ezt venni, hiszen valóban a kormányzat buktatta ki belőle ezeket a pontokat.
Ez kiderül a körözésen lévő anyag és a most előttünk lévő anyag közötti különbségből, amely pont azon garanciális elemeket, pont azon finanszírozási kérdéseket, pont azon színvonalat biztosító, vagy akár azt emelő szempontokat hagyja ki, amelyek egyrészről a helyi közlekedés helyzetét, finanszírozási kérdését teszik kérdőjelessé. Egyébként úgy, hogy erről nem szól most a törvény ténylegesen, de valójában mégis a városon belüli vagy a helyi közlekedésnek, a településen belüli közlekedésnek nagyon kemény kihívást ad, sugallva azt is akár, hogy 2005-ben a kormányzat vissza akar lépni ennek finanszírozásából. És ennek a jogi megágyazottsága most történik meg, az este 11 óra utáni törvényi vitában.
Ugye, tudjuk, hogy ma, amikor megszorító intézkedések tömegét kell Göndör képviselő úrnak is vezényelni a frakcióban, ez komoly gondot jelent, örülök, hogy hallgatja, mert így legalább mód lesz arra, hogy megnyugtasson, hogy több pénz lesz, legalább az inflációnak megfelelően növekvő mértékű pénze lesz a közlekedési tárcának erre. Ez lenne számomra a megnyugtató válasz.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés