DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mint ismeretes, a befektetők és betétesek védelméről szóló, 2003. december 15-én elfogadott törvény köztársasági elnök által kért előzetes normakontrolljával kapcsolatban az Alkotmánybíróság március 23-án határozatot hozott. Az azóta eltelt napokban érdekes eseményeknek vagyunk tanúi, hiszen a kormánypártok és az ellenzék egyaránt győzelemként értékeli a határozatot, és mindenki ünnepel. Pedig ünneplésre senkinek semmi oka nincs, hiszen a valóságban az történt, hogy a mintegy 6 millió betétes és befektető érdekeit védő törvénymódosítás életbe léptetése már eddig is minimum öt hónapot késett.
Semmi oka nincs az ellenzéknek az ünneplésre, mert a határozat világosan kimondja: azok az alkotmányossági kifogások, amelyeket már a törvény parlamenti vitájában és azóta is hangoztattak, teljesen megalapozatlanok, ezt a tényt pedig újabb hazugságokkal nem lehet eltakarni. Semmi okuk nincs az ünneplésre, mert a törvény életbe lépésének megakadályozásával sok százezer betétest tartottak továbbra is bizonytalan állapotban, és lehetetlenné tették például, hogy a Baumag ingatlanszövetkezet 18 ezer pórul járt befektetőjének 40 milliárd forintjából legalább egy részt meg lehessen menteni.
Nem lehet büszke a köztársasági elnök úr sem, hiszen nem tudott ellenállni az őt közjogi pozíciójába juttató Fidesz nyomásának. Nem az emberek érdekeit tartotta szem előtt, hanem - immár nem első alkalommal - részt vállalt az ellenzék politikai hecckampányában. (Dr. Áder János: Hazugság! - Taps az MSZP soraiban.) Sem elnöki, sem jogászi tekintélyének nem tett jót, hogy az általa benyújtott kifogásokat az Alkotmánybíróság jogilag megalapozatlannak ítélte, és egytől egyig elutasította. (Dr. Áder János: Nem igaz!) Kíváncsi vagyok, emlékirataiban mivel fogja magyarázni, hogy egy elvbarátja kedvéért kockáztatta 6 millió kisbefektető érdekét.
Őszintén szólva nekünk sincs okunk nagy ünneplésre, hiszen hiába állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a törvény egésze megfelel az alkotmányosság és a jogbiztonság követelményeinek, az életbe léptetés szabályainál olyan hibát követtünk el, amely a hatósági jogkörök gyakorlását, akármilyen rövid időre is, de bizonytalanná tehette volna. (Dr. Áder János: Ki akarjátok piszkálni a Szászt!) A kormány és a kormánypárti frakciók pedig akkor és csak akkor végeznek jó munkát, ha az általuk elfogadott törvények minden tekintetben kiállják az alkotmányosság próbáját.
Egyedül az Alkotmánybíróságnak lenne oka ünnepelni, amelyik már sokadszor, nagy bölcsességgel utasította el a jogilag megalapozatlan, politikai indíttatású kifogásokat, és közben észrevette, hogy egy nem kifogásolt részletben valóban hibát követtünk el. Okuk lenne ünnepelni, de nem teszik, mert tudják, hogy ez a dolguk, csak a munkájukat végezték, a tőlük megszokott, körültekintő módon.
Javaslom, kövessük mi is a példájukat: hagyjuk abba az ünneplést, és csendben végezzük el a feladatunkat. Az illetékes bizottságok sürgősen készítsék el - ahogy az elnök asszony az előbb mondta - az átmeneti időszakra is teljes biztonságot nyújtó módosító javaslatot, szavazzuk meg minél hamarabb a most már minden szempontból tökéletes törvényt.
Remélem, ellenzéki képviselőtársaim, miután meggyőződhettek arról, hogy a törvény tartalma mindenben kielégíti az alkotmányosság követelményeit, szintén megszavazzák, így a döntés egyhangú lesz. Bízom abban is, hogy a köztársasági elnök úr, kinevezési jogával visszaélve, nem fogja újabb hónapokig hátráltatni a törvény életbe lépését, és az hamarosan a gyakorlatban is működni fog. Ez most a kötelességünk, ezt várja tőlünk 6 millió kisbefektető és betétes, akik joggal szeretnék a jelenleginél is nagyobb biztonságban érezni magukat. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Áder János: Szégyen!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés