DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi évek legnagyobb politikai összefüggésekkel is bíró, több milliárd forintos botránya a K&H Equitiesnél történt csalás és az Inter-Európa Banknál történt pénzmosás esete.
Tavaly nyáron, a Szász Károly PSZÁF-elnök megverésével napvilágra került ügyben pró és kontra sok érvet hallhattak már az emberek; csakúgy, mint arról, hogy a Szocialista Párt és a kormány prominensei érintettjei lehetnek az ügyleteknek, hiszen Medgyessy Péter kínos magyarázkodása ellenére mégiscsak az Inter-Európa Bank elnöke volt. A szocialisták pénztárnoka a közreműködő Britton Kft.-től kapott autóval furikázik, és két budapesti kerületi szocialista polgármester üzleti kapcsolatban is állt a fő gyanúsítottal.
A közvélemény az ügy elmaszatolása helyett konkrét kérdésekre kíváncsi. Az tagadhatatlan, hogy Kulcsár Attila, mielőtt 2003. július 1-jén elhagyta az országot, Tóth Andrással, a szolgálatokat felügyelő államtitkárral megbeszélést folytatott. Ezt megelőzően már a szolgálatok lehallgatták telefonját, és a Bácskai-perből is kiderült, hogy Kulcsár ellen jelentős számú bűncselekmény elkövetését bizonyító adat állt már ekkor rendelkezésre.
Bácskai János a bíróság előtt állította, hogy Tóth András államtitkárt június 26-án, a belügyminiszter asszonyt június 27-én kereste fel, azt állítva, hogy komoly aggályai merültek fel Kulcsárral kapcsolatosan. A szolgálatok Kulcsár minden lépését követték, tudták, hogy július 1-jén autóba ülve Hegyeshalom felé indul. A rendőrség is tisztában volt azzal, hogy Kulcsár Ausztria felé menekül, mert bejelentette, mégis kiengedték az országból.
Július 7-én, hat nappal távozása után került csak sor a feljelentésre, amit először egyébként a bank tett meg, nem a szolgálatok, annak ellenére, hogy már júniusban megfelelő adat állt rendelkezésükre ehhez. Többek között Kulcsár Attila saját magát is bűncselekménnyel vádolta.
Kormánytagok mostanában állandóan arra hivatkoznak, hogy az ügyészség felügyelete alatt zajlik a nyomozás, tehát mintha a felelősség közös lenne. Az ügyészség csak a rendőrségi nyomozás elrendelése után tudott nyomozás-felügyeleti jogkörével élni. A belügyminiszter és ön, miniszter úr már a múlt év őszén arról beszéltek, hogy nincs elég információjuk az ügyről. Ma már nyilvánvaló, hogy ön, de legalábbis államtitkára, Tóth András tisztában voltak Kulcsár üzelmeivel.
Miniszter Úr! Az emberek a következő kérdésre várják a választ. A szolgálatok és a rendőrség információi, Tóth András személyes tapasztalatai, a belügyminiszter és az ön értesülései, a bűncselekményre már június hónap végén egyértelműen utaló tények miért nem voltak elegendőek Kulcsár Attila őrizetbe vételéhez? Kinek az érdeke, hogy a súlyos bűncselekményre utaló egyértelmű információk ellenére szökni hagyták Kulcsár Attilát?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés