DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, a személyes megtámadtatás okán. Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, nem szakmai szervezet képviselőjeként kívánok fölszólalni, csupán egy, hosszú-hosszú évekig egy tanyáról, egy szomszéd településről bejáró, buszmegállóban álló kisdiák szól most önhöz. Pontosan tudom azt, hogy ebben a ciklusban egyébként, ha már a járatmegszüntetésekről beszélünk, csupán jóindulat kérdése néha. Tiszarádon a polgármester asszony megkeresett engem, a térség országgyűlési képviselőjét, hogy a szomszédos Nagyhalász településre menjen már be a Szabolcs Volán egyik járata, mert a kisdiákok másfél kilométert kénytelenek reggel és este megtenni. Lehet, hogy ez untatja a képviselőtársakat, de pont erről szól ez a törvény, hogy biztosított lesz-e az, hogy a Szabolcs Volán vezérigazgatójának jóindulatán múlott az, hogy indított egy járatot reggel és az iskolából vissza, este.
Kérdezem azt, hogy miért terhel minket felelősség Nógrád megyében az 50 településen megszüntetett járatokért. Vagy miért terhel minket felelősség, ha most kicsit kiterjesztve értelmezem, a posták, az iskolák, az óvodák bezárásáért? Azt gondolom, önök vannak kormányon, és nem kellene mindig a másik oldalra mutogatni, föl kellene vállalni végre a felelősséget, és eleget tenni a törvényben vállalt kötelezettségnek, illetve a törvényben előírt kötelezettségnek. A szolgáltatást minden magyar állampolgár részére biztosítani szükséges. Ennek pedig, azt gondolom, egyetlen módja és útja van, egy jól működő Volán-csoport fenntartása, egy áttekinthető vagyonkezelési koncepció, vagyonkezelésről szóló törvény tekintetében. Erről soha nem beszélt senki, hogy át kellene térni azoknál a vállalkozásoknál, amelyek még tartósan állami tulajdonban maradnak, a tartós vagyonkezelésre. Ennek a törvényi feltételeit meg kellene határozni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés