FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, nagyjából lehet tudni, hogy miért ilyen csekély ez az érdeklődés.
Bár az államtitkár úr több intézkedést mondott, hogyan tájékoztatják az érintetteket erről, úgy érzem, mégis ez az igazi probléma. Mert ahhoz nem fér kétség, hogy amikor árvízveszély van, akkor az emberek érdekeltek abban, hogy minden kérdést, minden dolgot megragadjanak, ami a biztonságukat növeli. Egyszerűen azt látom és azt tapasztalom a választási körzetemben is, hogy az emberek nem tudnak erről a lehetőségről, vagy nem kapnak alapos tájékoztatást. A biztosítótársaságok elmondják, hogy ők is adnak ilyen lehetőséget, és ezzel jószerivel ugyanazon a fórumon, ahol erről tájékoztatnak, már elmondják az ellenérveket is.
Én arra kérem az államtitkár urat, hogy a szaktárcákkal, a többi tárcával összefogva ezt a tájékoztatást még egyszer tekintsék át, és azt hiszem, az alapos tájékoztatás után nőni fog az emberek érdeklődése ez után a lehetőség után.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés