FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már jó hangulat alakult ki a Sulinettel kapcsolatban, én ezzel összefüggésben szeretnék egy csúnyábbat mondani, amikor érvelnék a 10. ajánlási pontban lévő módosító javaslatunk mellett, amit Jauernik képviselőtársammal nyújtottunk be. Mi azt javasoljuk a módosító javaslatunkban, hogy 3,4 millió forint fölött már ne tegyük lehetővé az adókedvezmény igénybevételét. Ennél azért valamivel árnyaltabban is megfogalmazható a javaslatunk, de ez ennek a lényege.
Azt a törvényjavaslat során az előterjesztő beterjesztette, hogy ezután, a jövőben többen igénybe vehetik ezt az adókedvezményt, ami a Sulinethez kapcsolódik, ugyanakkor az adókedvezmény igénybevétele mértékénél bizonyos korlátozásokat léptetett életbe, véleményem szerint nagyon helyesen, hogy csak a ráfordított összeg 50 százalékát lehet az adóból visszaigényelni. Ez véleményem szerint helyes lépés, különös akkor, ha egyébként előjön a megtakarítások kérdése, és ha számba vesszük, hogy itt milyen adókedvezményre került sor az elmúlt évben, vagy várhatóan hogyan lenne az idén, ha nem léptetnénk életbe ezeket a változásokat, akkor azonnal logikusnak tűnik már ez a javaslat.
Azt is nagyon jó dolognak tartom, hogy a törvényalkotó egy olyan javaslatot terjeszt elő, hogy ne egy merev határtól veszítse el valaki a kedvezményét, tehát ne következzen be, hogy 3 millió 401 ezer forintnál már semmi kedvezményt nem érvényesíthet, mert igenis az a törvény előterjesztőjének a javaslata, hogy ez a kedvezmény, ahogy a jövedelem nő, úgy csökkenjen végeredményben, de ne egy forinton vagy két forinton múljon, hogy valaki akár 20 vagy 60 ezer forintot igénybe vehet-e. Én ezzel a magam részéről is teljes egészében egyetértek. Azzal is egyetértek, amit itt elmondtak a képviselőtársaim, hogy akár azt is figyelembe kell venni, hogy a családban hányan élnek vagy hány gyermekről van szó.
De eggyel nem tudok egyetérteni, képviselőtársaim, és ezért nyújtottuk be ezt a javaslatunkat: bántónak tartom azt, hogy ilyen összeghatárokról esik szó most ennél a törvénynél, itt megtörténik, hogy az összeghatárokat szakaszosan vegyük figyelembe, és ne egy merev határral, ugyanakkor például egy szociális jellegű törvénynél ezek a merev határok érvényesülnek, nagyon alacsony összeget figyelembe véve. Én már több javaslatot tettem az Országgyűlésben arra, hogy ha például a gyermekvédelmi támogatás jogosultságánál, ahol a minimálnyugdíj másfélszereséről van szó, valaki egyetlenegy forinttal túllépi az összeghatárt, már mindenféle támogatástól elesik; egy kétfős család egy év alatt elesik százezer forintot meghaladó összegtől. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a kormány - véleményem szerint nagyon helyesen - bizonyos ellátásokat, éppen a rászorultsági elv alapján, a gyermekvédelmi támogatáshoz igazított, tehát például ingyen tankönyv, ingyenes étkezés vagy kedvezményes étkeztetés lehetősége, azzal az egy-két forinttal, amivel egy család kiesik a gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságból, valójában kiesik az összes további ellátásból, ami egyébként akkor talán logikusnak tűnt, de ma már számomra nem annyira logikus, hogy minden egyes tételt ehhez kapcsoltunk, és így egy valóban rászorult család 100-150 ezer forinttól esik el egy év alatt, ahol viszont minden fillérre szükség van.
(20.20)
Mi összesen ebből az elvből adódóan tettünk arra javaslatot, hogy alkalmazni kell a rászorultság elvét, helyesen, mint ahogy azt a kormány is javasolja, alkalmazni kell, hogy sávhatárok szerint lehessen igénybe venni a kedvezményeket, ne egy merev határnál. De úgy gondolom, azt is át kell néznünk, hogy pontosan itt van-e az ideje, vagy itt van-e a határa ennek a kedvezményrendszernek. Ha itt van, akkor azt javasolom, hogy a többi törvénynél is gondoljuk át ezeket a kérdéseket, a szakaszos életbe léptetést feltétlenül, de azt hiszem, mindannyiunknak, képviselőknek, amikor egy-egy ilyen törvényt tárgyalunk, figyelembe kell venni, hogy ennél talán fontosabb, néhány ember számára valóban megélhetést jelentő kérdésben kellő módon alkalmazzuk-e ezeket az elveket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés