GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A magyarországi cigányság társadalmi és gazdasági helyzete, ezt mindannyian tudjuk, hazánk egyik legsúlyosabb, legégetőbb társadalmi problémája. Évtizedek, évszázadok alatt kialakult társadalmi hátrányokról, esélyegyenlőtlenségekről beszélhetünk, amelyeket nem könnyű megváltoztatni. Ezt az igazságtalanságot felszámolni néhány hónap, néhány év alatt nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz.
A legnagyobb létszámú hazai kisebbség a társadalmi, szociológiai mutatókat tekintve az átlagnál jóval nagyobb mértékben sújtott a szegénységtől, a munkanélküliségtől. Hosszan lehetne sorolni ezeket az adatokat. Azt gondolom, kimondhatjuk, hogy alapvető társadalmi érdek és a politika valamennyi szereplőjének közös felelőssége a cigányság esélyeinek a növelése, az ő felzárkóztatásuk esélyeinek növelése.
A sajtóból érkező hírek alapján megállapítható az is, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elindult ebbe az irányba. Nem olyan régen olvashattuk, hogy a romaprogram lezárult pályázatában az elkülönített 200 millió forintra 181 igény érkezett, ezek közül 76 volt olyan, amely megfelelt minden követelménynek. Azt is olvashatjuk, hogy az elutasított pályázatok leginkább a formai hiányosságok miatt lettek elutasítva.
Mindezek miatt a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrnak a romaprogrammal kapcsolatban. Egyrészt általánosságban milyen tanulságai vannak ilyen rövid idő alatt ennek a programnak? Másrészt pedig konkrétan hogyan kívánják azt megoldani, milyen lépéseket látnak megtehetőnek annak érdekében, hogy ne kelljen elutasítani olyan programokat, amelyek érdemesek a támogatásra, de formai követelmények miatt nem támogathatók? Hogyan lehet megoldani ezt?
Várom válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés