KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Megtisztelő, hogy ön fog válaszolni a kérdésemre.

Aki napjainkban vidéken él, nap mint nap furcsa zenebonára ébredhet, és aki ezt hallgatja, az egész nap élvezheti. A bezárt postahivatalokat kürtös autó próbálja pótolni, a gázpalackos autó hangjával egy jégkrémet árusító cég autójának trillái keverednek, melyet kiegészít a különféle portékát adó és vevő kereskedők hangszórós autóból sugárzó üvöltözése. Sajnos a kör tovább bővülhet.

Az európai jogharmonizációra hivatkozva sorra jelennek meg azok a kormányrendeletek, melyek megpecsételik a kis falvak boltjainak, vendéglátóhelyeinek sokaságát. Sem a magánkézben, sem a szövetkezeti tulajdonban lévő üzletek nem tudják - elsősorban forgalmuk miatt - az ezekben a rendeletekben előírtakat megvalósítani. Sajnálatos, hogy ennek már napjainkban élő vonzata az üzletbezárások sokasága.

A miniszterelnök úr ahelyett, hogy az országban meglévő gondokkal foglalkozna, Ferrarin történő száguldásra biztatja néhai párttársait, közben kormánya tevékenysége miatt itt a falurombolás sumák változata. Először a postát, utána az iskolát, óvodát, majd a kisboltokat szüneti meg falvainkban tudatosan, egymásra épülő rendeleteivel a Medgyessy-kormány.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem öntől, hogy mely uniós országokban van érvényben kisvendéglőkre, kisboltokra a HACCP-rendszer. Hány európai tagállamról tud, ahol visszamenőleges hatályú rendeleteket alkottak? Miért kell az érvényes hatósági engedéllyel rendelkező kis üzleteket ellehetetleníteni? Miért kell az amúgy is a kereskedelem területén jelentős hátrányban élő kistelepülések lakóinak még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülniük?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu