MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Farkas Imre képviselő úr magvas hozzászólásához szerettem volna csatlakozni. Ez egy régi szép, képviselőházi jegyzőkönyvi jelző, ez a magvas, Mikszáthnál is lehet olvasni.

Tökéletesen egyetértek azzal, hogy rendkívül durva szabályozás az, amikor jövedelmi lépcsőket állítunk be. Folyamatosan, vagy hiperbolikus függvény alapján kellene kiszámolni, de erre nem alkalmas az apparátus.

(20.30)

A másik, ami elvi kérdés, hogy el kell különítenünk a szociális kérdéseket, ahol támogatásról van szó, és azokat a kérdéseket, ahol hozzájárul az állam azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek a társadalom érdekét képviselik. Ha tehát egy nyolcgyerekes család fölnevel nyolc gyermeket, és azokból mind derék honpolgárokat nevelnek, akkor egy nagyon fontos társadalmi feladatot hajtanak végre, ahol nem segíteni kell, hanem hozzájárulni kell ehhez az erőfeszítéshez. Ez a törvényjavaslati módosítás ezt az utóbbit célozza meg.

Nagyon sajnálatos, hogy nem foglalkozunk a másik részével, hogy kellene arra érdemes, szegény sorsú gyerekeknek ingyenesen adnunk számítógép-konfigurációkat. Tehát ez a módosítás, ahogy a törvényben le van írva, a szingliknek kedvez. Egy magányos egyetemi docens vagy egy magányos ember vesz magának egy gépet, és ha fizet 120 ezer forintot, abból 60 ezer forintot leírhat. Én azt gondoltam, hogy azért a Sulinet Expressz alapgondolata családcentrikus, ifjúságcentrikus, és az ifjúsággal kapcsolatban lévő oktatóknak, nevelőknek a kérdése.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu