NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A dél-alföldi régió, azon belül Csongrád megye az utóbbi két évben drasztikus leépülési pályára került. A KSH adatai szerint az egy főre jutó nemzeti össztermék növekedése alapján Csongrád megye az ötödik helyről a tizenkilencedik helyre zuhant vissza.

A megye ipara átlagban évente két gyár bezárásával megy tönkre. 2003-ban az egy lakosra jutó ipari termelési érték az országos átlagnak mindösszesen 60 százaléka, 2003-ban csak a bezárt nagyüzemekben több mint 1200-an veszítették el a munkahelyüket. A szerencsétlen helyzetet tovább súlyosbítja a megye rossz politikai érdekérvényesítő képessége. A gazdasági miniszter az írásban föltett kérdésemre elismeri, hogy Csongrád megye gazdaságának fejlesztési üteme nagymértékben lelassult. Míg a gazdasági tárca által meghirdetett pályázatokon 2002-ben több mint 450 tenderen 1,7 milliárd forinthoz jutott a megye, addig 2003-ban már csak 137 millió forinthoz, így a megyék rangsorában a tizenötödik helyről a tizennyolcadik helyre estünk vissza.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter írásban megküldött válasza szerint több mint 5 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma 2003-ban. Ezen belül a munkanélküli fiatalok aránya 17 százalékkal növekedett, ebből 11 százalék volt a pályakezdő munkanélküli - nem csoda tehát, hogy Szegedről tömeges a népesség elvándorlása.

Ezalatt az alig néhány tíz kilométerrel keletebbre fekvő Temes megye gazdasága a román statisztikai hivatal adatai szerint a román átlagon felül teljesített. Az ipar növekedése 12 százalékos volt, ami duplája az országos átlagnak, a mezőgazdasági termelés pedig 3-szorosa - mindez úgy, hogy Temes megye az utóbbi időszakban nem részesült autópálya-építési programban. 2003-ban Temes megyében a munkanélküliségi ráta tartósan 3,7 százalék körül mozgott.

Kérdezem tehát az államtitkár urat: mikor kerül besorolásra Csongrád megye a társadalmi-gazdasági szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű megyék körébe, annak érdekében, hogy a kormányzati többlettámogatásokhoz más hátrányos helyzetű megyékkel együtt hozzájuthasson?

Köszönöm szépen. Várom a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu