BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A foglalkoztatási bizottság ülésén nem kizárólag politikai vita volt e témakörben, hiszen nehezen tudnám politikai kérdésnek nevezni azt a kifogást vagy eszmefuttatást, amely nemcsak az ellenzéki képviselők részéről hangzott el, de szocialista képviselőtársak is egyetértettek abban, hogy bizony a távmunka elterjesztése nagymértékben függ attól, hogy milyen az infrastrukturális háttere. Magyarul, akkor, amikor ma egy faluban egy faxnak az eljuttatása két napot is igénybe vesz, akkor bizony elég nehéz a távmunkát elterjeszteni vagy bevezetni olyan területeken, ahol ma még ennek az informatikai háttere nincs kiépítve.

Ugyanígy nehéz lenne kizárólag politikai vitának minősíteni azokat az észrevételeinket, amelyek arról is szóltak, hogy nehezményezzük, hogy salátatörvényként került ismételten beterjesztésre egy törvényjavaslat, hiszen képviselőtársaim is elmondták az előzőekben, hogy a benyújtott javaslat öt törvényt módosít, köztük olyat is, amely még hatályba sem lépett, és amellyel kapcsolatban az adatvédelmi biztosnak is aggályai vannak; ez pedig az egységes munkaügyi nyilvántartásról szóló törvény.

Ugyanígy nem hiszem, hogy politikai észrevétel lenne az, hogy az amnesztiára vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a bizonyos időpontban foglalkoztatottakra vonatkoznak - illetve a munkáltató, ha ezt bejelenti, az esetben mentesül a bírság alól -, kifogásoltuk mind jogbiztonsági, mind kodifikációs szempontból, hogy nem ott van a helyük, ahova az előterjesztő ezeket betetette; hiszen az átmeneti rendelkezések között egy ilyen nagy horderejű ügyet belefoglalni a törvényjavaslatba, úgy is mondhatnám, nem igazán elegáns dolog.

(12.40)

De ugyanígy nem nevezhető politikai vita tárgyának az a kifogásunk sem, amely azt észrevételezte, hogy a munkavállalás, munkaviszony vagy önálló foglalkozás terén végzett távmunkavégzés tulajdonképpen most hogy is kerül szabályozásra. Nem igazán egyértelmű és tiszta a megfogalmazás, hiszen emlékezzünk jól arra a vitára, amikor a színlelt szerződésekkel kapcsolatos kormányzati fellépés, illetve a törvénymódosítás volt a vita tárgya. Nem értelmezhető számunkra egyértelműen, hogy most tulajdonképpen ki is az, aki távmunkát végez, illetve milyen szerződéses viszonyban végzett távmunka a távmunka, mert lehet ezt alkalmazásban is végezni, de ugyanígy lehet polgári jogi szerződés keretében elvégezni ezt a munkát.

Ugyanígy nem hiszem, hogy kizárólag politikai indíttatású lenne az az észrevételünk, ami azt kifogásolta, hogy a távmunkás munkaviszonyának a megszüntetésére vonatkozó szabályozás nem teljes körű, mert lehetnek ennek speciális esetei. Erre nem tér ki külön a benyújtott törvényjavaslat.

Ugyanígy a költségviseléssel kapcsolatos észrevételeink sem politikai észrevételek voltak, mert nem érthető számunkra, hogy ezt a meglehetősen jelentős szabályozást miért kormányrendelet fogja majd valamikor a későbbiekben szabályozni, továbbá az sem derült ki egyértelműen számunkra, hogy ha a munkavállalóé a számítógép, az eszköz, amivel dolgozik, az ezzel kapcsolatos költségeket, például az értékcsökkenést ki és hogyan fogja viselni. De legfőképpen az sem derült ki a benyújtott törvényjavaslatból, hogy a munkaidő-szabályozást tulajdonképpen hogyan is képzeli el a tárca.

Ezek voltak azok a legfontosabb észrevételeink, amelyek alapján a benyújtott törvényjavaslatot nem javasoltuk általános vitára alkalmasnak.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu