DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001-es törvény módosítása, ahogy előttünk van, és ahogy itt megvitatásra került, érdekes tanulmány lesz a közeljövőben és a távolabbi jövőben - prófétálom én ezt most, azzal a megjegyzéssel, hogy örülök annak, amit itt hallhattam. Különösen örülök Domokos László képviselő úr értékelésének. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a témával egyetért, és azt kívánjuk, hogy az Európai Unió felé haladásunknak ez valóban az egyik ösvénye, útja legyen, és legyen az.

Ugyanakkor legyen szabad elmondanom a tisztelt Országgyűlésnek, a jelenlévők és a jövőben ránk figyelők számára, hogy is mondjam kicsit költőien: szerencsére a törvények, amelyeket mi alkotunk, nincsenek kőbe vésve - szerencsére a törvények, amelyeket alkotunk, nincsenek kőbe vésve. Mert akkor, amikor szükséges lesz majd, rájövünk arra, hogy itt-ott bizony másképpen is lehetne, vagy ha éppen a fejlemények rávilágítanak valami másra, akkor nem leszünk megdöbbenve. Mire gondolok specifikusan?

Tisztelt Országgyűlés! Amit a törvényjavaslat hoz, az az összegzése és bizonyos mértékig integrálása mindannak vagy sok mindennek, amit a Nemzeti Bankról tudunk, amiről törvénykeztünk, ami a törvénykönyvekben van. Ugyanakkor a fogalmak és az alkalmazás témája, gondolom én, az elkövetkezendő időben megint csak visszakerül hozzánk. Ilyen meggondolás alapján javaslom, hiszen most az Országgyűlés vitatja és értékeli a törvényjavaslatot - igen, a megvitatás folyamatában vagyunk -, és ahogy majd elfogadjuk, javaslom, gondolom, érdemes lesz megfontolni bizonyos kitételeket, amelyek kétféleképpen értelmezhetők. Márpedig ami kétféleképpen értelmezhető, az gondot okozhat. Egy példa, tisztelt Országgyűlés: a 15. §-ban azt olvassuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jogalkotásról szóló törvényben meghatározottak szerint rendeletben - rendeletben! - szabályoz három dolgot: az alapkamat mértékét, a kötelező tartalékráta mértékét és a kötelező jegybanki tartalék kiszámítását.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek nem rendeleti témák! Ezeket a jegybanktanács elhatározza. A jegybanktanács függetlenségére és működésének hatásfokára olyan büszkék voltunk éveken át; amikor valaki nem egészen úgy értelmezte, mint ahogy másvalaki is jóváhagyta volna, akkor az alkotmányra és nemzetközi szerződésekre hivatkoztunk, olyan féltékenyen vigyáztunk a jegybanktanács függetlenségére. És most itt úgy olvasom, ezt úgy is lehet olvasni, hogy ezeket a gazdaságpolitikai döntéseket rendeletben szabályozza a jegybank elnöke. Tisztelt Országgyűlés! Hogyan lehet kétféleképpen ugyanazt csinálni? Hogyan fog ez történni? Ha a jegybanktanács elnöke - ide van írva - szabályozza, akkor nem a monetáris tanács határozta volt el. Tehát ebben a szellemben nyújtottam be módosító javaslatot, nem azzal a szándékkal, hogy a törvényt küldjük haza a Pénzügyminisztériumba, hanem azzal a szándékkal, hogy ilyen félreérthető vagy félremagyarázható jelenségek gyomlálódjanak, nyeselődjenek ki belőle.

A másik ilyen jelenség, néhány oldallal korábban, amikor arról ír a törvény fogalmazója a 4. §-ban, hogy a Magyar Nemzeti Bank külföldi pénznemek forintra és forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó hivatalos árfolyamokat jegyez és hoz nyilvánosságra. Engem ez nyugtalanít - hogyan fogja ezt értelmezni a világ, hogy mi hivatalos? Úgy tudtuk, hogy piacgazdaságban élünk, és mindennek az árát, a nyakkendőnek, a cipőnek, a búzának, mindennek az árát a piac határozza meg - ez a hivatalos, mert a piac jobban tudja, mint a bürokrata.

Elképzelhető, hogy van egy olyan értelmezés, hogy van egy hivatal, ahol a piactól, a nagy döntéshozó mechanizmustól függetlenül valaki, egy bölcs ember, hogy is mondjam: zöld sapkában jobban tudja, és ő határozza meg. Azonban itt konfliktus van, hogy ha azt mondjuk, hogy a hivatalos árfolyamot meghatározza a Magyar Nemzeti Bank, akkor az a hivatalos árfolyam lesz az árfolyam - ha jól olvasom, ebből az következik -, és akkor a világnak azt kell követnie, a magyar világnak és a nagyobb világnak. Pedig azt hisszük, hogy a világ, a magyar világ és a nagyvilág ad jelzéseket nekünk, hiszen az ár, bármilyen terméknek, szolgáltatásnak az ára egy jelzés mindenki számára. Most tehát ki ad jelzést? A Magyar Nemzeti Bank vagy pedig a piac? Úgy érzem, tisztelt Országgyűlést, ez is megvilágításra vagy tisztázásra szorulna.

Ugyancsak ezen az oldalon, a 3. § (2) bekezdése kimondja világosan, hogy a tartalékráta mértékéről a monetáris tanács dönt. Akkor hogyan illeszkedik ez azzal, amit az előbb mondtam a 15. § kapcsán, hogy a jegybank elnöke rendeletben határozza ezt meg? Ezen az egy okmányon belül ilyen ellentmondások tűnnek fel. Lehet, hogy ez azért van, és bocsánatot kérek, mert ez professzori szőrszálhasogatás, de ez is a dolgunk, nemde.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem a kormányt, az államtitkár urat, a bizottságainkat és azokat a tálentumokat, akik itt együtt vannak, és hallottuk egymást, hogy rakjuk össze a tudományunkat, és az ilyesmiket gyomlálgassuk, nyesegessük ki, hogy amikorra elfogadjuk ezt a törvényt, ne az legyen a szánk íze, hogy ez néhány hónap múlva majd visszajön hozzánk, valaki a tányérunkra rakja megint, és figyelmeztet olyasmire, hogy ellentmondások vannak, vagy megvilágításra, tisztázásra szoruló témák maradtak.

Nos, van még néhány ilyen, amit megjelöltem, és a bizottsági ülésen szeretném majd ezt megosztani a többiekkel, és jelenteni a bizottságnak, illetve a kormány törvényalkotó tisztviselőivel is szeretném megosztani, vagy szeretném, ha a bizottság osztaná meg velük.

Köszönöm a meghallgatást.

Forrás: parlament.hu