DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt szeretnék köszönetet mondani a vitában elhangzott véleményekért, hiszen úgy tapasztalom, hogy ebben a kérdésben szakmai egyetértés alakult ki a parlamenti frakciók között, és nagy valószínűséggel ez megelőlegezi annak a prognózisát, hogy a törvény támogatásra fog kerülni a későbbi szakaszban is, és a zárószavazással el tudjuk fogadni a jogharmonizációs kötelezettség utolsó elemét jelentő MNB-törvénymódosítást.

A felmerült vitatott kérdések kapcsán szeretném elmondani, nem véletlen az, hogy nem próbáltuk jobban cizellálni a törvényjavaslatban azt a kifejezést, amely itt kialakult, a “felvigyázóö kifejezést. Ha a képviselő urak tudnak ezzel kapcsolatban jó javaslatot tenni, akkor mi nyitottak vagyunk abban, hogy próbáljunk meg kialakítani egy olyan konszenzust, amely ezt jobban körülírva pontosabbá teszi. Tehát nem az vezetett bennünket, hogy mi csak és kizárólag ezt tartjuk elfogadhatónak, hanem az, hogy igazán jó, igazán pontos megfogalmazást ebben nem sikerült kialakítani. Ez egy olyan tevékenység, amely kialakulófélben van Magyarországon, és nyilván próbáljuk a tartalmát megfelelőképpen megtalálni, azt követően pedig megfogalmazni, leírva magyar szóval. Remélem, hogy elfogadható lesz mindannyiunk számára az, ami végül a törvényjavaslatban szerepelni tud. Tehát ha lesznek ilyen módosító javaslatok, akkor ígérem, hogy ahhoz alkotó módon fogunk hozzáállni, tehát ilyen értelemben megpróbáljuk a dolgot pontosabbá tenni.

A másik polémia, ami kialakult, és elsősorban Horváth képviselő úr hozzászólására szeretnék most reagálni: úgy vélem, hogy a javaslatban szereplő megoldás, nevezetesen, hogy a monetáris tanács dönt bizonyos kérdésekben, mert jogköre dönteni bizonyos kérdésekben, és ezt követően a monetáris tanács döntését a bank elnöke rendeletben hirdeti ki, ez - nem tudok másként fogalmazni - elfogadott eljárásrend. Ez nem korlátozza a tanács vitáját, a tanácsban kialakuló egyetértést vagy egyet nem értést és a tanács által meghozott döntés tartalmát. Ugyanakkor nyilvánvalóan nincs mód arra, hogy a tanács maga hirdessen ki rendelkezést, mint ahogyan, úgy gondolom - amit párhuzamos példaként fel lehet hozni -, amikor a kormány dönt ilyen jellegű kérdésekben, ugyanez ismétlődik meg, hogy a kormány tagjai elmondják véleményüket, valószínűleg vitatkoznak a kormányülésen bizonyos dolgokon, majd pedig valamilyen végső szövegben megállapodnak, és ezt a végső szöveget nem más, mint a kormányfő jegyzi, hirdeti ki a kormány rendeletében.

Úgy vélem, hogy ezt a formát nem akarjuk megváltoztatni, szerintem ezt valamennyien jónak tartjuk, nevezetesen, hogy a monetáris tanács tagjai egyenjogú partnerként vesznek részt a vitában. Aztán pedig értelemszerűen van egy személy, aki jelen esetben az MNB elnöke ebben a most beterjesztett javaslatban, aki aztán jegyzi hitelesen az adott témában kialakult végső döntést, és ez jelenik meg a nyilvánosság előtt. Tehát úgy vélem, hogy ebben egy már kialakult eljárásrend lekövetésére vagy pontosabban megfogalmazására van javaslat a törvénytervezetben, és nyilvánvalóan azt kell mondjam, hogy ha ezzel kapcsolatban módosító indítvány érkezik, akkor ebbe a logikába illeszkedő módosító indítványokat tudunk kezelni, és ezt meg szeretnénk tartani. Ráadásul azt kell mondjam, hogy ez a nemzetközi gyakorlatnak is megfelel, tehát ebben nincs semmi magyar specialitás, alapvetően megegyezik a más országokban követett gyakorlattal is.

Köszönöm szépen a hozzászólásokat, és remélem, hogy a vita következő szakaszában, mind a bizottságokban, mind pedig az itteni részletes vitában is egyetértésre fogunk tudni jutni a legfontosabb kérdésekben, és ezt követően a javaslat elfogadásáról dönthet április hónapban a parlament.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu