KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót és a jó szándékot. Elnök Úr! Tállai képviselő úr napirend előtti megszólalásában valóban valótlan, a tényeknek nem megfelelő állítást tett személyemmel kapcsolatban. Olyan sajtóhírre alapozta megszólalását a személyemmel kapcsolatban, amely sajtóhíreket másnap mind a Magyar Televízió, mind a Népszabadság korrigált. Sajnálom, hogy Tállai képviselő úr ezeket a korrekciókat nem olvasta el. (Tállai András közbeszól.) Azt javaslom, képviselő úr, hogy bekiabálás helyett kérjen szót személyes érintettség miatt, és kérjen tőlem bocsánatot.

Valóban azt mondtam a sajtóban, hivatkozva az Állami Számvevőszék jelentésére, hogy sajnálatos, hogy az M7-es kőváza dolomitot is tartalmaz, s azt is elmondtam, az is sajnálatos, hogy az M3-as M30-as szakaszát pirites anyagból építették, amely nedvesség hatására valóban kénsavat képes termelni. Az a hamis állítás azonban, tisztelt képviselő úr, hogy ön valamilyen családi példát hozott fel a beszédében, nem terelheti el a figyelmet arról a családról, amelynek az egyik illusztris tagja valóban a pártelnök, és amely családnak ehhez a dolomithoz valóban lehet valamilyen köze.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(9.50)

Forrás: parlament.hu