NÉMETH ERIKA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság március 23-i ülésén tűzte napirendre a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról T/9288. számon beterjesztett javaslatot. Ez a javaslat a munka törvénykönyvét, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, a munkavédelemről, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényeket, valamint a foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvényt módosítja, többnyire a távmunkával összefüggésben.

A bizottság meghallgatta az előterjesztő képviselőjét, valamint az adatvédelmi biztos urat. Az előterjesztők tájékoztatták a bizottság tagjait arról, hogy a jelen módosítások előzménye két évvel ezelőtti, az európai foglalkoztatási stratégia keretében a szociális partnerek között a távmunkára vonatkozóan létrejött keretmegállapodás, melyet Magyarország most adaptál jogrendszerébe. Az imént felsorolt törvények zömmel emiatt szorulnak pontosításra.

A foglalkoztatási törvény módosítása az egységes munkaügyi nyilvántartásról szóló, egyébként május 1-jén hatályba lépő, már elfogadott törvény módosítását célozza bizonyos adatvédelmi kérdéseket érintően. Az adatvédelmi biztos úr a bizottsági ülésen elmondta, hogy a távmunkával kapcsolatos módosításokkal egyetért, ezt a jogalkotók felé jelezte is. Azonban változatlanul fenntartásai vannak az egységes munkaügyi nyilvántartással kapcsolatos szabályokkal. Kiemelte ugyan, hogy az egységes munkaügyi nyilvántartással kapcsolatos egyeztetési folyamat a jogalkotók és az adatvédelmi biztos együttműködésének szép példájaként említhető, mégis úgy látja, hogy a parlamenti szakaszban sajnálatos módon bekerültek olyan adatkörök, amelyek eltérnek a jogszabályban meghatározott céltól. Pontosabban: véleménye szerint nincsen közük az uniós adatszolgáltatáshoz, az ellenőrzéshez és a lekérdezéshez.

(12.30)

Jelezte, hogy részletes észrevételeit a bizottságok rendelkezésére bocsátja. Úgy tudom, azóta ez meg is történt; mind az emberi jogi, mind a foglalkoztatási bizottság ezt a dokumentumot megkapta.

Egy kérdésre válaszolva, hogy módosító javaslatokkal ezek az adatvédelmi aggályok kijavíthatók-e, az adatvédelmi biztos úr válasza egyértelmű igen volt, ezért a bizottság 10 igen, 4 nem és 2 tartózkodás mellett a napirenden lévő törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.

Kérdezem az elnök urat, hogy folytathatom-e a foglalkoztatási bizottság véleményének ismertetésével.

Forrás: parlament.hu