DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Elnézést kérek, az imént talán valami félreértés lehetett. Én a napirendi javaslatból úgy látom, hogy ez a napirendi pont nem vezérszónoki rendben tárgyalandó, így talán nem követtem el hibát, amikor Fodor Gábor felszólalására nyomban kívántam egy kétperces észrevételt tenni. De nincs különösebb jelentősége, mert a kétperces felszólalást konvertáltam egy normál felszólalásra, így ennek a kis nézetkülönbségnek a tisztázása mellett még marad idő, hogy nem is olyan szorított keretben kitérjek arra is, amit Fodor képviselő úr mondott, illetőleg érintsem Herényi képviselő úr felszólalását is.

Azon vagyok meglepve, hogy a képviselő úr meglepődött a Fidesz álláspontján. Őszintén szólva, most nem emlékszem, mert itt annyi ügyben folyik egyeztetés, rendszeres programom, hogy hetente valamilyen kétharmados törvényben vagy valamiféle alkotmánymódosítás tárgyában egyeztetésre járok, tehát elnézést kérek, ha nem emlékszem most vissza, hogy Fodor képviselő úr volt-e jelen ezen az egyeztetésen. (Dr. Fodor Gábor nemet int. - Herényi Károly: Mécs képviselő úr!) Int, hogy nem, és valóban, most hallom Herényi képviselő úrtól, hogy Mécs Imre volt, és most már arra emlékszem is.

Akkor valami információáramlási probléma lehetett Mécs Imre és Fodor képviselő úr között, tudniillik én ezeket a dolgokat ott is elmondtam az egyeztetésen, és miután több egyeztetés ebben a kérdésben nem volt, például az a pénzkérdés sem merült fel egyáltalán ezen az egyeztetésen legalábbis, amit ehhez a törvényjavaslathoz rendelt a Belügyminisztérium, senki számára nem lehetett meglepetés, hogy mi a Fidesz álláspontja; pontosabban azért az egyeztetésről hadd mondjam el, hogy az 1. § abban a formában, ahogy azt akkor a Belügyminisztérium elénk tette, teljesen rossz és elfogadhatatlan volt. Megtettük az észrevételünket, és én örvendetesnek tartom és a tárgyalás korrektségéhez hozzátartozik, hogy erről most megemlékezzem, hogy a kormány akceptálta a Fidesz véleményének a lényegét, és ha nem is tökéletes még most sem az a megfogalmazás, ami az 1. §-t illetően előttünk van, de gyakorlatilag az általunk jelzett hibát már a most előttünk fekvő törvény-előterjesztés nem tartalmazza.

Akkor nem volt ott a képviselő úr, most viszont, a mai tárgyaláson talán nem tudtam lekötni kellően a figyelmét, hogy nem volt számára világos a Fidesz álláspontja. Tudniillik még egyszer mondom: a Fidesz ennek a törvényjavaslatnak valamennyi céljával egyetért, és ezeknek a kérdéseknek a megfelelő és jó rendezését szükségesnek tartja; de azért a hangsúlyt arra teszem, hogy a megfelelő és jó rendezését. Ebből a szempontból kell különbséget tennünk az 1. § rendelkezése és a többi rendelkezés között.

Az 1. § néhány hét alatt megoldandó feladat. Nem lehet, hogy az alkotmány és az önkormányzati választásokról szóló törvény ellentétes rendelkezést tartalmazzon, nem lehet, hogy az önkormányzati választásról szóló törvény ne harmonizáljon az uniós csatlakozásunkból következő követelményekkel. Ezt tehát meg kell oldanunk néhány héten belül, és hála az előzetes egyeztetések jótékony hatásának - vagy egyeztetés jótékony hatásának, egyes számban kell mondanom -, itt most valóban egy olyan normaszöveg is van, ami némi fazonírozás után minden valószínűség szerint időben elfogadható lesz kétharmados többséggel.

A többi kérdés: nem bocsátkozom most ezeknek a részletes elemzésébe, bár lehetne beszélni a mobiltelefon-használat problematikájáról, mi van, ha valaki kimegy és kintről hívja fel azokat, akiknek a felhívását és mozgósíthatóságát el akarjuk kerülni, most nem bocsátkozom bele ezekbe a kérdésekbe. A többi ügy rendezésében nincs meg a megfelelő szabályozás. Azt mondottam, hogy nem is egyszerű kérdésekről van szó. Például ez a kérdés, ami a választások tisztaságával összefüggő, a további garanciákat jelenti, rendkívül fontos ügy. Rendkívül fontos ügy, de jó, félreérthetetlen és mindenképpen rendeltetésszerűen alkalmazható szabályozásra van szükség.

(11.50)

Vagy például a határozatok közlésénél az a problémánk, hogy vitás esetekben egy egyszerű iratfeljegyzés akarja majd bizonyítani azt a közlést, aminek a garanciális megtörténtét az Alkotmánybíróság hiányolta. Mi azt mondjuk, hogy ez nem megoldás. Ez sem egyszerű, hiszen az önkormányzati választásokon annyi induló van - szervezetek, független jelöltek is -, hogyan lehet a két feltételnek egyszerre eleget tenni, hogy garanciális módon megkapják a határozatot, ne élhessenek vissza azzal, hogy egy feljegyzéssel csak egy látszatintézkedés történik, és valójában esetleg valaki nem kapja meg a határozatot vagy a döntést, és egyben megoldani azt a problémát is, hogy azért, mert valaki kikapcsolja a mobiltelefonját, és azt mondja, hogy nem veszek tudomást a világról - ez egy együtt nem működő vagy akár rosszhiszemű magatartás is -, ezzel megakadályozza a határozatok szabályszerű közlését. A két kérdést egyszerre, együttesen kell megoldani. Mi csak azt mondjuk, hogy az előttünk lévő javaslat ezt nem tudta megtenni.

Nem is teszünk ezért szemrehányást a kormánynak, nem mondjuk azt, hogy ez micsoda képtelenség, netán szellemi képességek hiányára vall; ez nehéz kérdés, amit meg kell oldani. Viszont hála a Jóistennek, ezt nem feltétlenül kell három hét alatt megoldani, mint ahogy az első szakaszt igen. Ezért választjuk mi ketté ezt a két kérdéskört, és mondjuk azt, hogy az első szakasz reményeink szerint meg fog érni az elfogadásra, de a többi kérdésben is egyetértünk a törvényjavaslat céljával, azonban azt mondjuk, nem lehetséges, hogy azért, mert ide kapcsoltuk ezeket a kérdéseket, ne szülessen meg az első szakasz május 1-jéig, mert a többi kérdésben esetleg még hónapokig kell kínlódni a megoldással. Ezért mondjuk azt, hogy a két kérdést válasszuk szét. Nincs probléma azzal, hogy a megoldás irányába dolgozunk valamennyien, természetesen minket is beleértve, hanem az elmondott helyzetből adódik ez a kétségtelenül árnyalt fideszes álláspont.

Még egyszer: a jogharmonizációs kérdést illetően az előttünk fekvő normaszöveg kis módosítással elfogadható, a többi kérdés azonban még kiérlelésre vár, olyan, mint az előző napirendi pont, a nemzeti és etnikai kisebbségek választásának a kérdése. Azt mondjuk, hogy ha nem tudjuk megtalálni két hét alatt a jó szöveget, akkor azt tegyük félre, mert félre is lehet tenni, és ha így járunk el, akkor megfelelő módon tudtuk a feladataink megoldását előmozdítani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu