GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy néhány gondolatra visszatérjek, nyilván megint csak nem a teljesség igényével. Úgy gondolom, sok olyan vita zajlott az elmúlt néhány órában, ami szigorúan talán nem kapcsolódik az előterjesztett törvényjavaslathoz, de általában jó dolog vitatkozni a gazdaságpolitikai kérdésekről. Veszendőbe se mentek a gondolatok, talán a következő napirendi pont tárgyalásánál betudhatjuk őket.

Én igazából azokra az ellenzéki észrevételekre szeretnék reagálni, amelyek azt hivatottak vagy voltak hivatottak alátámasztani, hogy miért nem támogatja az ellenzék ezt a törvényjavaslatot, miért nem tartja általános vitára sem alkalmasnak. Ez kicsit szíven ütött engem, megmondom őszintén, hogy vitára alkalmasnak sem tartják ezt az előterjesztést, mert én azt gondoltam, hogy olyan célokat fogalmaz meg a törvényjavaslat, amelyekkel valamennyien egyet fogunk érteni. Elvitatkozgathatunk részleteken meg megfogalmazásokon, de magával a törvényjavaslattal és annak a tárgyalásával, hogy ennek itt van a helye, időszerű, fontos, szükséges, mindenki egyet fog érteni.

Ezek után nyilván külön felcsigázott érdeklődéssel figyeltem, hogy milyen érveket mondanak a képviselő urak arra, hogy miért nem tárgyalható egyáltalán ez a törvényjavaslat. Meg kell mondjam, én nem figyeltem fel olyan érvre, ami alapján úgy éreztem volna, hogy valóban jobban teszi a kormány, ha visszavonja ezt a törvényjavaslatot, és elkullog. Azt gondolom, hogy továbbra is helye van a parlamentben ennek a törvényjavaslatnak, továbbra is nyugodt szívvel meg lehet vitatni, és a végén egy kompromisszumos szöveget elfogadni.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, és összpontosítani a mondanivalómat, hogy azok az érvek, amiket ellenérvként a képviselő urak elmondtak, vagy nem alaposak, vagy nem vezetnek sehová, vagy önellentmondásosak. Nézzük, hogy milyen érvek voltak ezek! Az egyik, gyakran előkerült észrevétel az, hogy a kis- és középvállalkozói kategóriák meghatározása, illetve átalakítása olyan új vállalkozásokat von be ebbe a körbe, amelyek majd érdemben csökkenteni, szűkíteni fogják a jelenlegi kkv-k lehetőségeit.

(14.40)

Erre az első reakció: és akkor mi a teendő? Akkor képviselő úr szerint nem kellene az európai uniós normáknak megfelelő kategóriákat átvenni? Ha ez a javaslat, akkor igaza van, akkor tényleg nincs itt a helye a törvényjavaslatnak, vissza kell vonni, és el kell menni, de akkor egy hónap múlva se kell belépni az Európai Unióba. Ha ragaszkodunk ehhez a mániánkhoz, hogy mi belépünk az Unióba egy hónap múlva, akkor nem tehetünk mást, mint hogy igenis tudomásul vesszük, hogy ezek a kategóriák. Ez a dolog első része, tehát tárgyalni kell róla. Ez nem lehet indok arra, hogy tárgyalásra alkalmatlan a törvényjavaslat. Tárgyalni kell róla, és lehet akkor gondolkodni azon, hogy milyen technikák vannak arra, hogy a ténylegesen, mai magyar fogalmaink vagy hagyományos fogalmaink szerint is kisvállalkozásnak minősülő vagy éppen mikrovállalkozásnak minősülő vállalkozások továbbra is megkapják azt a figyelmet, vagy ha lehet, még nagyobb figyelmet és támogatásokat kapjanak. De ennek nincs köze ahhoz, hogy a kategóriákat hogyan határozom meg. Ez az egyik dolog.

A másik dolog, hogy meggyőződésem szerint az, hogy átvesszük az európai uniós kategóriákat, önmagában lehetőséget nyújt ezeknek a vállalkozásoknak, hogy az uniós pályázatokon részt vegyenek, és ne kizárólag a magyarországi pályázati lehetőségekben gondolkodjanak. Tehát ha azonos kategória-rendszerben gondolkodunk és szabályozzuk ezt a vállalkozói kört, az igenis a hazai vállalkozások érdekét szolgálja, mert nem lesznek bezárva egy hazai, az unióstól elkülönített szabályozási környezetbe, hanem nyugodtan tudnak kapcsolódni mindazokhoz a programokhoz, lehetőségekhez, amit az Unió kínál a kis- és középvállalkozások számára.

Arra pedig, hogy milyen módon lehet a mikro-, kicsi méretű vállalkozásokat kedvezményezni, itt hangzottak el észrevételek, amelyekkel teljesen egyetértek. Nyilvánvaló, hogy azon célok között, amelyek a törvényjavaslat 7. §-ában le vannak írva, hogy milyen típusú támogatásokat javasol ez a törvény vagy iktat törvényi szintre, már nagyon sok olyan van, ami kifejezetten a kicsik számára jelent többletet. A kicsiknek éppen a nagyokkal szembeni informáltsági hátrányát, pályázatkészítési hátrányait és azokat a sajátosságait veszi figyelembe, ami ezeknek a különbségeknek a kiegyenlítésére szolgál, tehát már eleve a törvényjavaslat megfogalmazása ilyen értelemben preferálja ezeket a kicsi vállalkozásokat. Másrészt: a törvényszöveg alapján a ténylegesen meghirdetett programok tovább tudják ezt pontosítani, és nagyon célzottan tudnak megszólítani vállalkozásokat tevékenység, méret és egyéb jellemzők alapján. Tehát az, hogy van egy nagy, átfogó kategória, amit úgy hívunk, hogy kisvállalkozás vagy középvállalkozás, önmagában nem jelenti azt, hogy a tényleges támogatási programok ezekben a nagy, általános kategóriákban gondolkoznak, hanem sokkal differenciáltabb, részletesebb, pontosabb fogalmakat tudnak használni, és tudnak olyan programokat meghirdetni, amelyek eleve azoknak szólnak, akiket a kritikát megfogalmazó képviselő úr is támogatni szeretne.

A másik ellenvetés, hogy mekkora összeg lesz, és hogy nincsen ebben a törvényben benne a költségvetési garancia arra, hogy mennyi lesz a következő években a kkv-szektor támogatási forrása. Én erre csak azt tudom mondani, hogy ez nem egy költségvetési törvény. Ha ez komoly formában felmerülne, én elvből ellenezném, hogy ágazati-szakmai törvényekbe eleve determinációkat építsünk be a mindenkori költségvetésre nézve. Én azt gondolom, lehet, hogy ez kényelmes megoldás lenne, és egyesek szimpátiájával találkozna, hogy nem is kellene költségvetési vitát folytatni a parlamentben, elég lenne egy számítógépen egy gombot megnyomni, hogy milyen determinációk vannak a költségvetésben a különböző törvényekből, ezt egy program kezeli, és akkor kidobja, hogy a következő évben milyen előirányzatra hány forintot kell biztosítani, és mindenki boldog. Én azt gondolom, hogy nem, mert az Országgyűlés felelősségét a mindenkori éves költségvetési törvények tárgyalása kapcsán nem lehet elvonni, másrészt meg értelmetlennek is gondolom az olyan rendelkezést, amelyben az Országgyűlés saját maga számára állapít meg kötöttséget vagy eleve determinációt. Tehát a mindenkori Országgyűlés autentikusságát vonja kétségbe a tekintetben, hogy döntsön az adott előirányzat mértékéről. Ilyen a KKC, tehát a kis- és középvállalkozói célelőirányzat összege is. Nyilvánvaló, hogy nem is tudnánk olyan jó garanciális elemet belőni, összegszerűen, százalékosan vagy bárhogy meghatározni, ami a mindenkori, három év múlva, öt év múlva rendelkezésre álló források alapján és az akkori céljaink alapján már most megmondja, hogy mennyit érdemes fordítani erre a célra.

A következő dolog: Sümeghy képviselő úr a támogatási célokat vitatta. Képviselő úr, az ön felszólalása után megint átnéztem, és én szívesen meghallgattam volna, hogy melyiket hagyná el, merthogy én azt gondolom, hogy itt olyan célok vannak felsorolva, amelyek elég széles körben fogalmaznak meg programokat, programlehetőségeket a kkv-k számára: a vállalkozásindításhoz szükséges feltételek megteremtésétől kezdve a vállalkozói ismeretek, az EU előírásainak elsajátítása, a vállalkozói kultúra fejlesztése, európai közösségi szabályokról, pályázatokról szóló információk nyújtása, ezek gyűjtése, kiértékelése, terjesztése, technológiafejlesztés, beszállítói kapcsolatok kialakításának és megerősítésének előmozdítása, innovációs képesség fejlesztése, hitelhez jutás lehetőségének bővítése, piackutatás és különböző tanácsadás, környezetvédelmi hatású fejlesztések elősegítése, szellemi tulajdon védelmének elősegítése - és nem olvasok fel mindent természetesen.

Én azt gondolom, fontos lehetőségek, amelyek a törvényben benne vannak. Olyan értelemben jó, hogy le van írva a törvényben, hogy utána a konkrét támogatási programok kidolgozói számára jelent egy keretet, jelzi, hogy mire kell odafigyelni, mire gondolt az Országgyűlés, a törvényalkotó, amikor kkv-fejlesztésekről hozott törvényt, és abban tudjon gondolkodni, hogy akkor ezeknek megfelelő pályázatokat vagy pályázati lehetőségeket írjon ki. Tehát újra elmondom: én ezt a kritikát akkor tudnám elfogadni, ha a képviselő úr azt is elmondja, hogy mit kellett volna kihagyni, mik az értelmetlen dolgok ebben, és mi kellene helyette.

A másik kritikája a képviselő úrnak a vállalkozásfejlesztési tanácsra vonatkozott. Emlékeim szerint azt mondta, hogy túl bürokratikus, az egészet el kellene hagyni. Én azt gondolom, hogy erről megint csak meg kellene kérdezni azokat az intézményeket, szervezeteket, amelyeknek a képviselői meg vannak híva ebbe a tanácsba, hogy szeretne-e részt venni vagy nem szeretne részt venni. Valószínűleg senki nem mondaná azt, hogy nem szeretne részt venni ebben. Ugyanakkor elfogadom azt, hogy ha túlságosan nagyra nő egy társaság, akkor érdemi munkát nehéz végezni. Ezt látjuk egy parlamenti vitán akkor is, ha csak 6-7 képviselő van jelen; ha már 30-an vannak egy teremben, akkor még parttalanabb vita tud kialakulni. De erre nem az a megoldás, hogy akkor ennek a vállalkozásfejlesztési tanácsnak a létszámát radikálisan csökkentem, hanem amire már tettem javaslatot, és megállapodás is született. Merthogy működik ez a vállalkozásfejlesztési tanács most is, született is megállapodás ennek a tanácsnak bizonyos részvevőivel, hogy munkacsoportokat fognak létrehozni bizonyos kérdések megvitatására. Már munkacsoportot hozunk létre például olyan kérdések megvitatására, amit Kovács Ferenc képviselő úr vetett fel a hozzászólásában. Ott tényleg érdemi munka tud folyni, ott el tud készülni olyan javaslat, vélemény, állásfoglalás, ami a tanács munkáját utána orientálni tudja.

Mi volt még a kritika, ami a tárgyalhatóság ellen szólt? Az, hogy ezek a faktoringdíj-támogatások, bankgarancia-kedvezmény, lízingdíj-támogatások nem is a vállalkozóknak szólnak, hanem a bankszféra támogatását jelentik.

(14.50)

Erre csak azt szeretném mondani, hogy tessék szíves megnézni azokat a konstrukciókat, ahol ma már működnek ilyenek, mert működik bankgaranciadíj-kedvezmény, működik kamattámogatás, működik faktoringdíj-támogatás, és nézzük meg, hogy a vállalkozások melyik formát választják: azt, ami a program keretében állami támogatással finanszírozódik, a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében, vagy pedig azt, ami kívül van ezen a programon. Nyilvánvaló, hogy aki teheti, az azt választja ma is, ami ezen a programon belül van. Nem véletlen meggyőződésem szerint a Széchenyi-kártya hallatlan sikeressége az elmúlt háromnegyed évben, mert a kondíciók változása miatt valóban érdemi segítséget nyújtanak ezek a technikák, érdemben kisebb a kamat, és érdemben kisebb a garanciafizetési kötelezettsége, mint ha egyszerűen egy sima banki hitelt szeretne fölvenni.

Ezzel kapcsolatban még egy kritika volt, hogy ezek olyan támogatási formák, hogy ha - tételezzük fel - mégsem a bankárok kapnák, akkor a nagyvállalatok fogják megkapni, tehát azok a vállalatok, amelyek most a nagyvállalati körbe tartoznak, de az átsorolás után ennek a szektornak a legversenyképesebb részét fogják képezni. Azt gondolom, hogy az előbb elmondottak erre is választ adnak, másrészt önmagukban rámutatnak arra az ellentmondásra, amit Domokos képviselő úr felszólalásában véltem észrevenni, hogy részint azt gondolja, álságos az a dolog, hogy itt bevonunk új vállalkozásokat, a becslések szerint ezerre tehető azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek bekerülnek a kkv-kategóriába, hiszen nem lesznek olyan támogatások, amit elnyerhetnének, és nem fog több vállalkozás támogatást kapni, mint eddig, ugyanakkor azt is mondja, hogy ezeket a támogatási formákat meg mintha nekik találták volna ki, és ők fogják elvinni, és ezzel csökkentik a kicsiknek a lehetőséget. Nyilván egyszerre mind a két kritika nem lehet igaz. Én bízom benne, hogy a működés majd igazolni fogja az előterjesztést, hogy ez fontos támogatási forma, fontos segítség abban, hogy hozzájussanak működési és fejlesztési forráshoz a kis- és közepes vállalkozások.

Itt utalnék Horváth képviselő úrnak a fejtegetésére, ami a támogatás összege és értéke közötti különbségekre vonatkozott. Én kicsit máshogy közelíteném meg a dolgot, mert az én logikám szerint, amiket a képviselő úr összevetett, hogy támogatás összege és értéke, az mind a kettő a támogatás összege praktikusan. Ha négyforintos kamattámogatás van, akkor a négy forint a támogatás összege, és nem a hitel, tehát én soha nem számolom azt támogatásnak, hogy kapott hitelt; az a támogatás, hogy kapott négy forint kamattámogatást, nem a száz forint hitel. Hanem én ott látom az értékkel a különbséget, hogy milyen tevékenységet tud megvalósítani belőle a vállalkozó, amit nem tudott volna. Lehet, hogy csak négy forint kellett neki hozzá, hogy el tudjon indulni egy beruházással, egy technológiafejlesztéssel, valami új csinálással, lehet, hogy csak az a négy forint hiányzott hozzá, de anélkül nem tudta megcsinálni, mert nem jutott hozzá a hitelhez, mert a bank tényleg kockázatosnak ítélte az ő tevékenységét, és nem vállalta fel ezt a kockázatot, de a program keretében a négyforintos kamattámogatással hozzájutott a hitelhez, és meg tudott valósítani valamilyen programot - és milyen többletnyeresége származik ebből? Nyilván ez vállalkozói szinten is mérhető, és mérhető valamilyen értelemben nemzetgazdasági szinten, hogy többletfoglalkoztatást, többletforgalmat jelentett-e, és mennyi az ebből adódó járulékos haszon. Ez igazán a támogatás értéke, ami rendkívül nehezen számszerűsíthető, de éppen ebben az összefüggésben világos, hogy azok a törekvések, hogy a hangsúlyt kicsit szétterítsük, és ne csak a vissza nem térítendő támogatásokra helyezzük, hanem szélesebb értelemben vett támogatásokat nyújtsunk, igen nagy jelentőségűek lehetnek adott esetben.

Az utolsó megjegyzésem Kovács Ferenc képviselő úr hozzászólására vonatkozik. Egyrészt tisztelettel adózom annak a törekvésnek, amellyel bárki felhívja a figyelmet arra, hogy túlságosan bonyolult a magyar adórendszer, és az államháztartás újraelosztásának a szintjét, mértékét csökkenteni kellene; azt gondolom, kellőképpen bizonyítottuk, hogy ez minden vágyunk és törekvésünk. Ugyanakkor igen nagy összegben mernék fogadni Kovács képviselő úrral abban, hogy egyetlenegy olyan vállalkozást nem tud megnevezni, amelyik az általa felsorolt valamennyi közterhet fizeti. Abból a durván egymillió vállalkozásból, amelyek ma Magyarországon regisztráltak, és hogy konform számot mondjak, az, ami itt elhangzott, a durván 850 ezer működő, ténylegesen működő vállalkozásból egyetlenegyet nem talál, amelyiknek ezt az összes, általa felsorolt terhet vállalnia és viselnie kell; mondom, erre igen nagy összegben mernék fogadni vele.

De hogy mit tett tényleg ez a kormány: bizonyos értelemben ismétlés, de hadd mondjam el újra azt, hogy látjuk, hogy nagyok a vállalkozói terhek, a versenyképesség fokozását elsődleges szempontnak tekintjük. Emiatt csökkentettük a társasági adó mértékét 2 százalékponttal; a helyi adó 25 százalékát leírhatóvá tettük a társaságiadó-alapból; egyszerűsített vállalkozói adót vezettünk be; a beruházási adókedvezmény mértékét növeltük a kisvállalkozások számára is; és közvetett hatásain keresztül valóban ide sorolható a minimálbér adómentessé tétele is. Tehát azt gondolom, igaz az az állítás, hogy bonyolult az adórendszer, nagy az állami újraelosztás mértéke, de nem igaz az az állítás, hogy ez az elmúlt két évben növekedett volna, ennek az ellenkezője igaz, hogy minden törekvésünk arra irányul, hogy ezt az elvonási mértéket szűkítsük, csökkentsük és az adórendszert egyszerűsítsük.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu