KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbenve hallom MSZP-s képviselőtársaim véleményét a Széchenyi-tervről és az ahhoz kapcsolódó támogatási rendszerről. Ha pontosan ismernék, illetve vennék a fáradságot és megnéznék, hogy miként történtek az odaítélések, akkor világossá válna az önök számára az is, hogy amit a Széchenyi-terv vissza nem térítendő támogatásaként odaadott az állam bármelyik projekthez, annak a többszöröse jelent meg beruházásként, és az állam majdnem biztosan már az áfában visszakapta azt a pénzt, amit támogatásként biztosított a beruházások részére.

Hadd hozzam fel két város példáját, Sárvárét és Bükét. Bükfürdőn összesen mintegy 1 milliárd 600 millió forint jelent meg gyógyturisztikai támogatásként, 13 milliárd 600 millió forint jelent meg befektetői tőkeként, és meg lehet nézni, több mint négyszáz új munkahely jött létre. Ott már az áfában bőségesen visszakapta az állam a támogatásként odaadott pénzt. Aztán felhozhatnám példaként a sárvári fürdőt is, de Sárvárról egy másik példát hozok. Ott létrejött egy baromfivállalat a már működő angol tulajdonú vállalat mellett. Senki nem gondolta volna, hogy a Széchenyi-tervnek olyan hatása lesz, hogy egy több mint háromszáz embert foglalkoztató baromfivállalat létre tud jönni, és mára már Magyarország negyedik legnagyobb forgalmú baromfitermék-előállító cégévé vált a Paravis, amely egyébként magyar tulajdonú.

Azt hiszem, nem kell azt szégyellni, sőt büszke vagyok rá, hogy olyan kormányzati ciklusban lehettem országgyűlési képviselő, amikor a nemzeti cégek, a magyar cégek megerősítése volt a kijelölt és kitűzött cél. Ha felelősségteljesen gondolkodunk a magyar parlamentben - e törvény kapcsán is, amit most vitatunk -, akkor nekünk, magyar parlamenti képviselőknek nem lehet más a célunk, csak az, hogy a magyar vállalkozások, a magyar vállalkozók számát és a magyarországi lehetőségeket bővítsük.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu