DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az elektronikus pénzt kibocsátó hitelintézetekről készített törvényjavaslat már a bizottsági tárgyalások során is és korábban is élénk érdeklődést keltett, többen, a témához értők kifejezték nézetüket, én magam is többször felszólaltam. Tehát a jelenlegi megszólalásom inkább összefoglalása a különböző nézeteknek, még inkább aláhúznék, nyomatékosan hangsúlyoznék néhány olyan elemet, amit mintha eleddig könnyen vettünk volna, vagy majdhogynem nem súlyoztunk volna megfelelően.
Miről is van szó? Az a vélelem, félelem nyugtalanít engem, hogy olyan intézményt létesítünk, amit majd megbánunk valamikor; előfordult már olyan, hogy megbántuk. Éppen a mai nap folyamán is többször szó volt róla, itt is meg a költségvetési bizottságban is, hogy van valami olyan pénzügyi intézmény Magyarországon, amit szövetkezetnek is neveznek meg másnak is, és több tízezer ember boldogtalan vele - ismerjük a témát valamennyire. Nos, én nem hiszem azt - engedtessék meg, hogy figyelmeztessem magunkat arra -, hogy az nem csak azért van, mert ügyetlen vagy gonosz emberek rosszat akartak cselekedni; az is benne van, de az ilyen dolgok általában úgy kezdődnek, hogy megadatik az alkalom, és olyan törvény hozatott valamikor Magyarországon - vagy itt találta ki valaki, vagy kölcsönvette valahonnan az akkori Magyar Országgyűlés -, ami olyan intézményrendszert teremtett, hogy azok a skandalumok lehetségesek, ami történik. Hogy aztán azt hogy fogjuk majd operálni és kezelni, az a tányérunkon van, és foglalkozunk vele, elsősorban a Magyar Országgyűlés, de másnak is, a kormánynak és az egész regulációs rendszernek, sőt még a bírósági rendszernek is dolga van vele.
Ezt példának említem, tisztelt Országgyűlés, ugyanis attól tartok, hogy azt a törvényjavaslatot, amelyik előttünk van, hogy elektronikus pénzt kibocsátani hitelintézet által, tehát hogy elektronikus pénz csinálódjék, valahogy könnyelműbben tekintjük, mint amennyit ez a téma megérdemel.
Elnök úr, bocsánatot kérek, tíz percem van nekem?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés