DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. A baranyai beruházások kapcsán minisztériumunk álláspontja ismert, semmiféle olyan új engedélyt, amely a környezet bármilyen károsítását jelentené, nem vagyunk hajlandóak kiadni. Ez vonatkozik az ön által említett esetekre is.
A garéi kármentesítés most már tíz éve egy hosszú folyamat eredményeként jutott abba a stádiumba, hogy talán erre az évre jelenthetjük, hogy elkészültünk vele. A zagytározó az előbb említettek szerint 2006-ra nyeri el a végleges és a környezet szempontjából azt a szintet és színvonalat, amely már az ott élő emberek megelégedésére, és nem utolsósorban egészségük megóvására is szolgál.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés