DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Az ön által ismertetett európai uniós szabályok valóban így korrektek, így kerekek, ehhez nekünk aztán alkalmazkodni kell a saját lehetőségeinkhez mérten.

Nagy különbség a nyugat-európai uniós szabályozás és a magyar között az ön által is említett, már korábban a gyártója által is forgalomból kivont keleti gépjárművek helyzete, hogy jogutód híján még a forgalmazó sincs meg, nemhogy még az, aki ezt gyártotta. No de emellett nem mehetünk el! Így az a termékdíjtörvény, ami reményeink szerint a második félévben az Országgyűlés előtt lesz, 2005. január 1-jétől a gépjárművek, valamint a 3,5 tonna alatti tehergépjárművek termékdíjköteles rendszerét be fogja vezetni, hasonlóan az elektronikus és elektronikai hulladékokhoz.

Aki a saját maga által forgalmazott és az ön által is említett meghatározott hasznosítási arányt eléri, termékdíjmentességet élvez: a begyűjtő szervezeteken keresztül - hasonlóan a mostani rendszerhez a hűtőgépeknél vagy a gumiabroncsoknál - ettől mentesülhet.

Azt az ösztönzőt viszont alkalmaznunk kell, ami nem az általa forgalmazott, de a forgalomból már kivont keleti márkájú gépjárművek visszagyűjtését jelenti, és ez azt jelentheti, hogy ezeknek a forgalmazóknak, amennyiben a nem általuk gyártott és forgalmazott keleti járműveket begyűjtik, nagyobb kedvezmény juttatandó, mint az adott kvóta teljesítése esetén elért termékdíjmentesség.

Ennek a kettős rendszernek a megvalósítása érdekében tervezzük, hogy már az ön által említett 2006-os határidőn túl 2015. január 1-jéig a kiselejtezett járműveknek tömegében 95 százalékos, ezen belül anyagában 85 százalékos hasznosítását el kell érni a korábban - még egyszer hangsúlyozom - nem általuk gyártott és nem általuk forgalmazott gépjárműveknél is.

Köszönöm kérdését, ennek szellemében remélem, az Országgyűlés a törvényt is így fogja majd ősszel tárgyalni.

Forrás: parlament.hu