DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta, és április 1-jei ülésén 10 igen és 6 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a termőföldtörvény módosítására vonatkozó előterjesztést.

A kormányzat szándéka, ami kitetszik a törvényjavaslatból, egyértelmű. Ezt nem kérdőjelezte meg a később nemmel szavazó véleménynyilvánító ellenzéki képviselők egyike sem; nevesen, hogy a törvényjavaslat legfontosabb szándéka, hogy a gazdák megerősödéséig azokat a kedvezményeket megtartsa, amelyek a magyar jogrendben azt biztosítják, hogy a ma földtulajdonosai, a magyar gazdák, továbbra is földtulajdonosok legyenek, és előnyöket élvezzenek másokkal szemben.

A másik szándék, amit ugyancsak nem kérdőjelezett meg senki, hogy a megelőző időszakban az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat tárgyaló valamennyi kormány egymást követően tett, egymásba kapcsolódó vállalásait a jogharmonizáció keretei között érvényesítse. Itt jegyzendő meg, hogy ebben a kettős szándékrendszerben a Medgyessy-kormány azt a derogációs időt, azt az időintervallumot, ameddig a magyar gazdák megkülönböztetett védelmet élveznek, egy hároméves periódus beiktatásának a lehetőségével megtoldotta. Ha szükség lesz rá, élni fogunk vele.

A környezetvédelmi bizottság ülésén nem került szóba ezen fő szándékok vitája. Vitatottá legfeljebb a javaslatnak az a passzusa vált, amely a védett területekkel foglalkozott. Nem csoda, hogy erre e törvény keretei között választ a bizottsági ülésen nem kaphattunk, hiszen éppen ma fogadtuk el a napirend keretei között sürgős tárgyalásra ítélve a környezet védelme, illetőleg a természetvédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amiben a költségvetési bizottság ülésén kérdésként megfogalmazottakra a válaszok megtalálhatók.

Ennek megfelelően maga a termőföldről szóló törvény most előttünk lévő módosítása valóban döntően eljárási, engedélyezési és igazolási eljárásokat szabályozó, technikai jellegű módosítás. Technikai jellegű módosítás, egy mindannyiunk számára fontos ügyben, egy valóban a nemzet egészét érintő fontos kérdésben, a magyar föld dolgában. Ezt a kettőt, úgy gondolom, így érdemes és illik kezelni.

Természetesen a törvényjavaslat foglalkozik nemcsak a termőföld, hanem az ebben a törvényben is érintett más ingatlanszerzési kérdésekkel is, a jogharmonizáció adta keretek között. Úgy gondolom, és ez a környezetvédelmi bizottságban is, személyesen én a mezőgazdasági bizottság ülésén is részt vettem, tehát annak a hangulatát is tudom tükrözni... - egy olyan üzenettel párosul és kell hogy párosuljon ennek a törvényjavaslatnak a vitája, ami felhívja a figyelmet arra, hogy dönteni a földtulajdonosnak kell. Erősödjön meg, de legyen bárhogy is, a törvény előjogokat biztosít a magyar föld védelme céljából, de eladni az eladó akarja. Mi azt javasoljuk, ne adják el, ha tehetik, és ha el akarják vagy el kell adniuk, ne külföldinek adják el. Azt gondolom, ezzel is tudják segíteni azoknak a földhasználóknak, földtulajdonosoknak a dolgát, akik úgy gondolják, saját használatukban lesz a legjobb helyen, és a nemzet érdekeit is ez szolgálja a legjobban, a magyar termőföld.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu