DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Nagyon röviden mindössze két dolgot szeretnék mondani.
Mind a Horváth képviselő úr, mind pedig a Kékesi képviselő úr hozzászólásában érintett módosító javaslatok megfontolás tárgyát képezik. Én úgy vélem, abban a kérdésben egyetértés van közöttünk, hogy magát a rendelkezési jogot viszonylag pontosan szabályozni szükségszerű.
(23.30)
Abban, hogy pontosan mire fog kiterjedni, meggyőződésem szerint egy kompromisszumot tudunk kötni a következő hetekben, amikor egyeztetünk, és abban is bizonyos vagyok, hogy a Horváth képviselő úr által elmondott problémát is át lehet hidalni, nevezetesen, a testület döntése és a testület döntését megjelentető jegybankelnök egyrészt felelőssége, másrészt pedig tevékenysége különválasztható ebben az egész szerepkörben, ami a törvény megfogalmazásaiban szerepel. Tehát bízom benne, hogy a Ház nagy többségének támogatását el tudja nyerni majd a jegybanktörvény elfogadott módosítása.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés