FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük a kályhánál, annál a házszabályellenes indítványnál, amikor a szocialista frakció az eddigi 14 évtől eltérően a vizsgálatot kezdeményező határozati javaslathoz olyan módosító indítványt tett, amely házszabályellenes, ezáltal az eredetileg feltett kérdések mellé saját, ezeket megelőző 63 kérdést tett, és ezzel még arra is kötelezte volna itt a bizottságot, hogy időrendben a saját maguk által kreált kérdéseket tárgyalja le a bizottság. Majd megfejelve az egészet, hat hónapra lecsökkentették a bizottság működési idejét.
Mi történt ezután? (Folyamatos zaj.) Demeter Ervin, minden erejét latba vetve, megpróbált a szocialista-szabad demokrata baloldali többség kérésének eleget tenni azáltal, hogy már az első, alakuló ülésre az önök által megnevezett, vagy legalábbis a kérdésekből kiérezhető személyeket meghívta. Tehát eleget tett annak a kérésnek, hogy rendben, akkor a 63 kérdést kezdjük rögtön a bizottság első ülésén megtárgyalni; ha önöknek vannak olyan felteendő kérdéseik a volt polgári kormány minisztereihez, egyes személyeihez, akiket meg akarnak hallgatni, és akikhez kérdést akarnak intézni, tegyék meg.
És lássunk csodát, a szocialista-szabad demokrata frakció kivonult erről a bizottsági ülésről, amikor szembesült azzal, hogy itt most tényleg fel lehetne tenni ezeket a kérdéseket. Innentől kezdve, érthetően, következett volna az eredeti benyújtott kérdéscsoportok megvizsgálása, amit a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség fogalmazott meg. Erre érdemileg nem került sor, mert Wiener György képviselőtársam munkájának köszönhetően és a velük együtt szavazó szocialista, szabad demokrata képviselőknek köszönhetően nem lett érdemi napirend a későbbiekben elfogadva. Így aztán az ülés nem tudott eredményt hozni, ezért teljesen jogos Demeter Ervin elnök úr kérése a bizottsági ülés időszakának kiterjesztésére. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés