GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mint A parlagfűmentes Magyarországértö eseti bizottságnak a Szabad Demokraták Szövetsége által delegált tagja, és mint olyan parlamenti képviselő, aki megszavazta azt az országgyűlési határozatot, amely ezt a másfélmilliárd forintot szánta erre az ez évi költségvetésben, némiképp sajnálom azt, hogy ez az összeg több mint a felével csökkent.
Azonban amit a válaszának az elején mondott, az nagyon megnyugtat engem, mert ez nem is a parlagfű kérdése, hanem alapvető kérdés. Az elmúlt napokban újsághírek láttak arról napvilágot, hogy ez az egy százalék nem található meg pontosan. Megkérdezték az egyik tárcát, a képviselője elmondta, hogy az még az APEH-nél van, az APEH elmondta, hogy már a költségvetésben van, aztán a PM-ben elmondták, hogy ez már az FVM-nél van. Nem volt túl szerencsés ez a dolog, hogy ez a helyzet kialakulhatott a nyilvánosság előtt - egy mondatnyi türelmet kérek még az elnök úrtól. Ezt tehát örömmel nyugtázom, mert azt gondolom, abban valamennyien egyetértünk, hogy az adófizetők által felajánlott egy százalékoknak arra a célra kell mennie, amire azt az adófizetők felajánlották.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés