HARRACH PÉTER (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugdíjasokat érzékenyen érintették az elmúlt évben, illetve a 2004 elején történt áremelések, különösen az energia- és a gyógyszeráremelés, illetve általában az infláció meglendülése. Ezért szükség van juttatásra. Természetesen a legjobb juttatás a nyugdíjemelés, de az egyszeri emelést is támogatni tudjuk, ezt a beterjesztett javaslatot, lehet ez az 54. heti nyugdíj előrehozatala. Viszont meg kell említenem, hogy az árak nem májustól emelkednek, a nyugdíjasok januárban, februárban, márciusban is szedték a 16 százalékkal drágább gyógyszereket. Ezért a lehető legrövidebb időn belül meg kell tenni ezt a kompenzációt. Mi azt javasoljuk, hogy már április hónapban kerüljön sor a kifizetésre.
Van másik javaslatunk is természetesen, ami nem konkrétan a nyugdíjasokat illeti, de ha már áremelésekről beszélünk és kompenzációról, sokan vannak a bérből és fizetésből élők között, akik külön, költségvetést meg nem terhelő juttatásban részesülhetnének. A 13. havi juttatást is a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak ugyanúgy előre lehet hozni, mint a nyugdíjasoknak az említett juttatást.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Egy másik javaslat is szerepel az előterjesztésünkben, illetve a módosítások között. Mivel rendkívüli juttatásról van szó, ez nem feltétlenül szükséges, hogy a biztosítási elv alapján működjön. Itt a szolidaritási elvre lehet nagyobb hangsúlyt fektetni. Vagyis azt javasoljuk, hogy az átlagnyugdíj-emeléssel történjen minden egyes nyugdíjasnál a juttatás, ami egy azonos összeget jelent. Ez ebben az esetben a szolidaritás elvét alkalmazná, tehát az 54. havi (Sic!) nyugdíj az átlagnyugdíj mértékében emelkedjen.
Nincs technikai akadálya annak, hogy ez a kifizetés áprilisban megtörténjen. Ezért elsősorban és a legfontosabb javaslatunk az előterjesztéssel kapcsolatban az, hogy ne májusban, hanem áprilisban történjen ez az emelés.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés