KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Újabb bűvészmutatvánnyal bővült a szocialista kormány repertoárja. Legutóbb arra tettek kísérletet, hogy bebizonyítsák, azt is ki tudják fizetni a költségvetésből, amire nincs is meg a fedezet az idei évben. Igen, itt az uniós támogatások nemzeti kiegészítésére gondolok. Most arra a bravúrra készülnek, hogy megmutassák, a megszorító intézkedések dacára kevesebb pénzből is meg lehet valósítani a kitűzött célokat.

Nos, az eddigi tájékoztatások után végre megtudhattuk, hogy a költségvetés Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumra vonatkozó fejezetéből összesen 9,7 milliárd forint került elvonásra. Ez a 9,7 milliárd forintos elvonás jelentős mértékben érinti a fejezeti kezelésű támogatási előirányzatokat is, olyannyira, hogy a nemzeti ágazati támogatásokból elvonásra kerülő 5,3 milliárd forint az előirányzat-csoportszám 63 százalékát teszi ki, akkor, amikor mindenki tudja, ez lett volna az utolsó olyan év, amikor a gazdák helyzetén javító programokat lehetett volna indítani, amelyekkel ellensúlyozni lehetett volna a szocialisták által kötött rossz koppenhágai megállapodást.

Sajnos, hasonló százalékos elvonási nagyságrendről beszélhetünk a parlagfű elleni védekezés támogatási célelőirányzatánál, de még az osztatlan földtulajdon oly fontos rendezéséhez szükséges költségek céljára beállított csekély összeg 40 százaléka is elvonásra kerül.

Miniszter úr, nem volt hajlandó megmondani azt, hogy pénzt vesznek el az állat- és növény-egészségügyi intézményektől, aminek egyenes következménye, hogy növelik a gazdák költségeit, arról már nem is beszélve, hogy a termelőkkel kötött megállapodást sem lehet 4 milliárddal kevesebb pénzből betartani.

Kérdezem a miniszter urat: miért hallgatta el az igazságot a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban? Miért nem mondott igazat a magyar gazdáknak? Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu