DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A szocialisták két éve kirakatpolitizálást folytatnak, a valóságban mindig más történik, mint amit megígérnek, mint amire Medgyessy Péter a szavát adja. Kormányra kerülésük óta például egy fillérrel sem emelkedett a hivatásos dolgozók alapilletménye, miközben a kiemelt béremelés szükségességéről szónokoltak 2002-ben. A helyi kapitányságokat több száz millió forintos pénzelvonással sújtják önök, szemben választási szlogenjeikkel. A rendvédelemben dolgozó emberek ma létbizonytalanságban élnek. A hatalmon lévők ezzel szemben szocialista módra ismételgetik, hogy minden rendben van.
Így tesz ön is, amikor azt állítja, hogy a rendőrség helyzete ma stabil. Akkor most nézzük, tisztelt Országgyűlés, a Medgyessy-kormány és a belügyminiszter munkájának érzékelhető eredményét. A sajtóban az elmúlt héten megjelent hírek szerint annyira eladósodott az ORFK, hogy már a társadalombiztosítást sem tudja fizetni. A Belügyminisztérium 1 milliárd 145 millió forintos adósságot halmozott fel, amelyből 1 milliárd 100 millió forint az ORFK része. A szocialista kormány munkájának érzékelhető eredménye, hogy 2003-ban a rendőrség csendben 655 millió forint társadalombiztosítási járuléktartozást halmozott fel, amely ebben az évben további 300 millió forinttal nőtt. Odáig jutott a belügyminiszteri alaplerakás, hogy a hírek szerint már a helyszíni bírságokból befolyó összegeket is a napi gondok finanszírozására kell fordítani a rendőrségen.
Az új rendőrségi egyenruhák szállítása késik, mivel a szocialista kormány által kiválasztott gyártó cég mérethibás ruhákat szállít. Az újonnan alakult URH-csoport 40 autójából, a 40 Ford Mondeóból csak 20 üzemel, mert csak ennyire van ember. A szavakban megerősített helyi kapitányságokon pedig már a nyomtatóba való festékkazettára sincs pénz, így a jelentéseket a rendőrök néhol, úgy, ahogy 50 évvel ezelőtt, kézzel írják. A létszámhiány is nagy problémát okoz, hiszen a többletmunkát így a szabadnapos rendőröknek kell elvégezniük. A madridi terrortámadás után a többletfeladatokhoz szükséges kiadások forrásait három hónapos késéssel kapják meg a rendőrkapitányságok. Sőt, a Draskovics-csomag további 2 milliárd forintot von el a rendőrségtől.
Tisztelt Miniszter Asszony! Igazak-e a rendőrség eladósodásáról szóló hírek? Miniszter Asszony! Miért adósodott el az ön minisztersége alatt a rendőrség? Kapnak-e többletforrásokat a kapitányságok az adósság kifizetéséhez és a többletfeladatok ellátásához? Miniszter Asszony! Hová tűnt a pénz, fegyver, paripa?
Várom őszinte válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés