DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Örülök, hogy elismerte, hogy a rendőrség adóssággal rendelkezik. Szomorúan hallom egyébként ezt, és szeretném elmondani, hogy a magyar nyelv általános szabályai szerint a tartozás és az adósság szinonim fogalmak. Eddig ezt tagadta, ma már odáig jutunk, hogy ezt elismerte. Szeretném arra is fölhívni a figyelmet, hogy ön részben igazat mond, hogy egy kormányváltásnál volt komoly adóssága a rendőrségnek, csak az időpontot tévesztette el. Nem 2002-ben, hanem 1998 júliusában volt, nem 2 milliárd, hanem 4,5 milliárd, amit az Orbán-kormány rendezett.
Miniszter Asszony! Ön keveri a fogalmakat. Nem azt mondtam, hogy nem volt illetményemelés, azt mondtam, hogy rendőrök alapilletménye 2002 óta nem emelkedett. 33 ezer forint jelenleg a köztisztviselői alapilletmény, a hivatásosok fizetése is ehhez van kötve - ezt mondtam. Új fogalmat is megalkotott a likviditási hiánnyal, mindenesetre, miniszter asszony, ön elismerte ezt a hiányt.
Azt kérem az Országgyűlés nyilvánossága előtt, hogy biztosítsák a forrásokat a rendőrség működéséhez. Addig is, amíg ez nem történik meg, a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(15.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés