LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az idegenforgalom gazdasági jelentőségéről már itt, a parlamentben sokat beszéltünk az elmúlt öt év alatt. A GDP 10 százalékát adja, közel 300 ezer embert foglalkoztat, zömében családi kis- és középvállalkozások alkotják az ágazat összetételét. Az itthon megtermelt árukat, szolgáltatásokat értékesíti, kicsi az importigénye, más gazdasági ágazatra is pozitív hatást gyakorol, és fontos szerepe van a vidékfejlesztésben, a vidék munkahelymegtartó erejének növelésében, de kiemelkedő a műemlékeink és kultúránk, természeti értékeink megőrzésében. A KSH adatai szerint a turizmusból származó euróbevétel 2001-ig folyamatosan nőtt. 2001-ben 4,2 milliárd euró volt, ami fedezte Magyarország energiaimportját.
A polgári kormány felismerte a turizmus támogatásában, fejlesztésében rejlő gazdasági lehetőségeket, így a Széchenyi-terv egyik kiemelt programja volt, melynek célja a vonzerőfejlesztésen túl a szolgáltatások minőségi fejlesztésének támogatása; 2001-ben 25+5 milliárd forint, 2002-ben 28,7 milliárd forint volt. A vállalkozások turisztikai hozzájárulását eltörölte a kormány 2000-ben, így egy jelentős adó megszűnt. 2001. szeptember 11-étől sok negatív hatás érte a turizmust, melyet szinte minden ország megérzett. De sajnos nálunk még most, 2003 végén is ugyanez a negatív trend tapasztalható. Csökkent a vendégek száma, csökkent a vendégéjszakák száma, csökkentek a szállásdíjbevételek, csökkent a vendéglátás forgalma. Meddig mehet ez még így?
A választási ígéretek, a kormányprogram másról szólt. A turizmus kiemelt támogatását ígérték a szocialisták abban a reményben, hogy egy jelentős szavazóbázist, közel 300 ezer embert maguk mögé tudnak. Kiss Elemér kancelláriaminiszter nyilatkozta: reálértéken megőrizzük a turisztikai támogatásokat. De mi lett az ígéretekből?
2003-ra a kormány már 40 százalékkal csökkentette az ágazat fejlesztésére szánt támogatást, 2004-re még ezt is 14 milliárd forintra csökkentette. De ez még mindig nem elég pofon a turizmusból élő vállalkozásoknak, embereknek: az adótörvények módosítása minimum 10 milliárd forintot vesz el az ágazatból. Ha összeadjuk 2002-höz képest, a szocialista kormány minimum 35 milliárd forintot von ki az ágazatból.
Tisztelt Miniszter Úr! Jövőre lesznek-e egyáltalán pályázatok? Ön szerint elegendő-e a mostani 14 milliárd forint? Ön szerint ez a kiemelt támogatása az ágazatnak, mint ahogy Gaál Gyula politikai államtitkár fogalmazta meg 2003. október 6-án a parlamentben? Mennyi lesz a Magyar Turizmus Részvénytársaság jövő évi költségvetése?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés