SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Oktatási Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium meghatározott nagyságrendű keretet különített el hatéves program, úgynevezett erdeiiskola-program keretében terepi, környezeti, oktatási céllal. Az elmúlt esztendő decemberében a pásztói Dózsa György Általános Iskola is benyújtotta a pályázatát, és bizakodva vártuk az eredményhirdetést. Nos, az erdei iskola a mátrai csodálatos környezetben került elhelyezésre, és nyilván úgy gondoltuk, hogy az erdei iskolai oktatás, az erdei iskolai program megfelelő célt szolgálhat a nógrádi gyermekek részére is.

Az interpellációmnak az a célja, és az interpellációs kérdés egyértelműen azért került benyújtásra, mert megdöbbenve láttuk a pályázat eredményhirdetését: összesen 159 pályázat érkezett be országosan, több mint száz önkormányzat és önkormányzati intézmény nyújtotta be pályázatát az Oktatási Minisztérium alapkezelő szervezetéhez, végül a források 31 pályázat nyertességét biztosították. Összességében a több mint száz önkormányzati, illetve önkormányzati intézményi pályázatból hét önkormányzat, illetve oktatási intézmény jelent meg nyertesként, három nemzeti parki igazgatóság nyert, illetve kilenc egyesület és alapítvány. A fennmaradó tizenkét darab pályázatot betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok, magánszemélyek és erdőbirtokossági társulások nyerték el. (Zaj.)

Szeretnék én rákérdezni arra, hogy akkor, amikor az önkormányzatok és az önkormányzati intézmények rendelkeznek megfelelő oktatási, nevelési, pedagógiai programmal az erdeiiskola-program keretében, hogyan lehet az, hogy a minisztérium a szűkös források keretein belül tizenkét gazdálkodó szervezetet részesít támogatásban. És szeretném megkérdezni azt, hogy mikor nyílik lehetősége az erdeiiskola-program keretében azoknak az önkormányzatoknak újra pályázatot benyújtani, amelyek, sajnos, a természeti környezetben folytatott nevelést most pályázatuk nyeretlensége miatt nem tudják biztosítani.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu