DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem vesztese a kultúra, a művelődésügy a törvényjavaslatnak, ahogy Halász János képviselőtársam mondta. 12 címzett pályázat a kulturális területről nyerhet majdnem 8,5 milliárd forintot, és 27 oktatási pályázat, oktatási területet érintő pályázat 13,7 milliárd forintot nyerhet. Ez nem semmi. Ez azt mutatja, hogy majdnem több mint a fele a 75 címzett pályázatnak.

Mi a Fidesz-időszakban megfogadtuk, nem járhatunk olyan utat, hogy politikai színezet miatt büntetünk valakit. Halász képviselőtársam részrehajlással illette, vádolta ezt a javaslatot. Éppen az bizonyítható be, Göndör képviselőtársam is mondta, hogy bizony itt, ebben a javaslatban több ellenzéki önkormányzat támogatása szerepel, ami éppen azt bizonyítja, hogy nincsen politikai büntetés.

Külön örülök annak, hogy tavaly ellenzéki képviselőtársaim benyújtották a nagykanizsai Ady mozi rekonstrukcióját. Akkor a kormánykoalíció elutasította, nem tudtuk teljesíteni ezt a kérést, javaslatot. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy a mostani javaslatban a nagykanizsai Ady mozi, amit Szalai Annamária és Nagy Kálmán képviselőtársam akkor javasolt, ma 437 millió 945 ezer forinttal szerepel. Úgyhogy azt gondolom, a részrehajlás és a politikai megkülönböztetés nem érvényesül a Medgyessy-kormány időszakában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu