DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Göncz Kinga államtitkár asszonynak mondanám: Medgyessy Péter azt mondta, hogy a nyugdíj nem adomány. Mondja már meg valaki Medgyessy Péter miniszterelnök úrnak, hogy de nem is alamizsna!

A családi adókedvezmény két éve nem emelkedett, tisztelt államtitkár asszony, így tehát a szocialista kormány elvett a családoktól, illetve elvett az unokáktól, ellenben azzal, amit ön mondott. A 19 ezer forint miatt nem értem, miért ünnepeltetik magukat oly sokszor, hiszen háromszor vették vissza, a víz, a gáz, az elektromos áram, és sorolhatnám, mi mindennek az emelésével, a gyógyszerárakról nem is beszélve. A 19 ezer forintot sem építették be a nyugdíjba, mint ahogy a 13. havival sem tették ugyanezt, és egyhetire silányították a kampányfogással szemben; nem építették be a nyugdíjalapba.

Az özvegyi nyugdíjaknál, államtitkár asszony, Medgyessy Péter a következőt mondta: az özvegyi nyugdíjat 50 százalékkal emeljük. Ehelyett mit csinált? 5 százalékkal emelte fel az özvegyi nyugdíjat. 270 ezer embernek hazudott és becsapta, mert ennyien várták az özvegyi nyugdíjemelést hiába.

Az infláció: a nyugdíjas-infláció, államtitkár asszony, 10 százalék körül volt, soha nem volt ilyen magas. Miért nem beszélnek róla? A gyógyszerek ára az elmúlt évben négyszer emelkedett - 2003-ban -, 2004-ben pedig 16 százalékkal. A hatósági ár bevezetése óta a gyógyszerek közül vannak olyanok, amelyek 30-40 százalékkal emelkednek. Miért hallgatják el? Miért ünnepeltetik magukat ilyen hazugságok miatt?

Minden nyugdíjasnak, államtitkár asszony, tartoznak; tartoznak 200 ezer forinttal. Veres János államtitkár úr, sajnálom, hogy nincs itt… (Dr. Veres János: Itt vagyok!) Ha hozzászámolja a kamatokat, akkor ma már 400 ezer forinttal tartoznak minden egyes idős embernek. Hiába nem figyelnek rám, akkor is ennyivel tartoznak, és kötelesek lennének elszámolni, mert az idős emberek ezt várják. Ebben az évben pedig 45 ezer forintot vesznek ki a zsebükből, ami nagyon sajnálatos. Jó lenne, ha a tényekről beszélnénk. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu