ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 20. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 5. és 6. pontját előterjesztője visszavonta.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 26., 27. pontjait az első helyen kijelölt bizottság házszabályellenesnek minősítette, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés.
Az előterjesztő előzetesen, írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/9583/40. számú ajánlás 2., 3., 17. és 28. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 3. pontját az előterjesztő támogatja. Ezek a javaslatok kizárják az ajánlás 9. és 13. pontjait.
Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 313 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az 1. pontban Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 1. §-ában a földtörvény 3. § o) pontja módosítását kezdeményezi. Az alaprendelkezés az önálló vállalkozó meghatározását tartalmazza. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 4. pontban Balogh József a törvényjavaslat 1. §-ában a földtörvény 3. § r) és s) pontjait módosítja. Ezek az elsődleges lakóhely és a másodlagos lakóhely fogalmát tartalmazzák. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 192 ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az 5. pontban Medgyasszay László a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 3. § t) pontja módosítását javasolja, amely a tagállami állampolgár meghatározását tartalmazza. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 6., 7. és 8., továbbá a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai eltérő megoldásokat tartalmaznak a törvényjavaslat 2. §-ában a földtörvény 7. § (2) bekezdése módosítására. Ez a rendelkezés a nem magyar állampolgárok földszerzésének szabályát tartalmazza.
Először Medgyasszay László javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 1. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most Medgyasszay László javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Medgyasszay László javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 6. pontja szerint. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 7. pontja szerint. A mezőgazdasági és a környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most Balogh József javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 8. és 11. pontjai szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 10. pontjában Medgyasszay László a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 8/A. § (2) bekezdése a) pontja helyébe új rendelkezés felvételét, b) pontjának pedig az elhagyását javasolja. A javaslatok a tulajdonszerzési korlátozás bizonyításához szükséges iratokat részletezik. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem támogatta.
A 12. pontban Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 8/A. § (3) bekezdése módosítását javasolják, amely az igazolás kiadásának szabályait részletezi. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 14., 15. és a kiegészítő ajánlás 4. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 3. §-ában a földtörvény 8/A. § (5) bekezdése a) pontja módosítására; a 14. pont ezen túlmenően egy kiegészítő rendelkezést is tartalmaz.
Először Medgyasszay Lászlónak a 14. pontban lévő javaslatát teszem fel szavazásra. Az integrációs és a környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most Medgyasszay László javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 4. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(18.30)
Most Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán javaslatáról szavazunk az ajánlás 15. pontja szerint. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 16. pontjában Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 8/B. § kiegészítését kezdeményezik, amely a szerződéskötés szabályait szigorítja. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 18. pontjában Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 3. §-ában a törvény 8/C. § (2) bekezdésében lévő rendelkezést határidővel látják el. A mezőgazdasági és a környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 19. pontban Medgyasszay László a törvényjavaslat 3. §-ában a földtörvény 8/C. § (3) bekezdése módosítását javasolja, amely határértéket módosít. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 21. pontjában Balogh József a törvényjavaslat 3. §-ában a földtörvény 8/C. § (5) bekezdését módosítja. Lényege: a bírságoló határozatot a területileg illetékes földhivatalnak is meg kell küldeni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 138 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 22. pontban Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 3. §-át egy új bekezdéssel egészítik ki, amely átmeneti rendelkezést tartalmaz. A mezőgazdasági, az integrációs és a környezetvédelmi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 23. pontban Glattfelder Béla és Kékkői Zoltán a törvényjavaslat 3. §-ában a földtörvény 8. §-át új rendelkezésekkel egészítik ki, amely az elidegenítési kötelezettség megállapítása során alkalmazandó szabályokat tartalmazza.
A mezőgazdasági, az integrációs és a környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 24. pontban Medgyasszay László a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 88/A. § (1) bekezdése pontosítását kezdeményezi. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A 25. pontban Medgyasszay László a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 88/D. §-a módosításával a védett természeti területekre vonatkozó szabályokat változtatja meg. Az integrációs bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Jelzést nem látok. Bejelentem, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/9275. számon, az egységes javaslatot pedig T/9275/78. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így záróvitára is sor kerül. A módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság T/9275/85. számon ajánlást készített. Bejelentem, hogy az ajánlás 1. pontját előterjesztője visszavonta.
Indítványozom, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az alkotmányügyi bizottság T/9275/85. számú ajánlásában szereplő módosító javaslatokra az ajánlás 2-5. pontjai alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni 5 percben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezést nem látok. Most a módosító javaslatokról döntünk.
Kedves Képviselőtársaim! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 2-5. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 192 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/9275. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 199 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9288. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/9288/9. és 11. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! A T/9288/9. számú ajánlás 1. és 2. pontjait, továbbá a T/9288/11. számú kiegészítő ajánlás 1. pontját az előterjesztő támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 185 igen szavazattal, 142 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most az előterjesztő által nem támogatott módosító javaslatról határozunk.
Az ajánlás 3. pontjában Németh Erika a törvényjavaslat 10. §-ának elhagyását javasolja, amely adatgyűjtési szabályokat tartalmaz. A javaslatot a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 13 igen szavazattal, 311 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Simicskó István fideszes képviselő önálló indítványát H/3709. számon, az egységes javaslatot pedig H/3709/21. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik. Megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Jelzésre:)
Megadom a szót Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés