DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A hozzászólásban felvetett kérdésnek azzal a részével nyilván nem kívánok foglalkozni, hogy a parlamenti frakciók mikor fogják támogatni a kezdeményezést; feltehetően a részletes, most megkapott javaslatok áttanulmányozása után erre jó lehetősége lesz mindenkinek.
Foglalkozni kívánok viszont a felvetésnek azzal a részével, amely úgy került megfogalmazásra, hogy kellő mértékű visszafogottság és kellő mértékű óvatosság kell abban, milyen kiadási tételek lehetségesek Magyarországon a költségvetésben akkor, ha adócsökkentésre kerül sor. Úgy gondolom, a helyes és a talpára állított megoldás az, hogy Magyarországon a költségvetésben takarékosságra van szükség, a magyar költségvetés újraelosztását célszerű csökkenteni, szolid mértékben, de következetesen valamennyi évben, és nyilvánvalóan az uniós csatlakozást követően számolni kell azzal a körülménnyel is, hogy Magyarország olyan forrásokhoz tud jutni a nemzeti fejlesztési célok megvalósítása érdekében, amely források jelentős részben az Európai Unióból érkeznek Magyarországra, társfinanszírozást igényelnek a költségvetésből, de ezen fejlesztési célok jelentős mértékben immáron külső forrásból valósíthatók meg, azaz ezen külső források bevonása tehermentesítheti bizonyos mértékben a magyar költségvetést is. Ha tehát ezt a lehetőséget, amely Magyarország számára most nyílik meg első ízben, ki akarja az ország használni, és figyelembe akarja venni azokat a nemzetközi tendenciákat, amelyeket célszerű figyelembe vennünk, úgy vélem, hogy igen, van reális lehetőség arra, hogy Magyarországon is adócsökkentésben lehessen gondolkodni.
A Pénzügyminisztériumban több adócsökkentési elképzelést vizsgáltunk meg az elmúlt hetekben. Ezek között a szabad demokraták által megfogalmazott adócsökkentési lehetőség az egyik lehetőség, és nyilván számos más lehetőség is érkezett a minisztériumhoz, részben a valamikor meghirdetett zöld számon keresztül, ezen túlmenően a miniszter úr által fölkért civil adószakértői csoport javaslataiban is megfogalmazódtak ilyen elképzelések, és természetesen a következő évi költségvetés előkészítésénél önmagunk is számolunk azzal, hogy a 2002-ben megtett adócsökkentési lépéseket továbbra is folytatni kell, és figyelembe véve a költségvetés elkötelezettségeit, azaz a teljesítendő kiadási tételeket, milyen mértékű csökkentésre van lehetőség.
A frakcióvezető úr által elmondott konkrét javaslatok közül bizonyosan sor fog kerülni az iparűzési adóval kapcsolatos további, a vállalkozókat érintő kedvezmények adórendszerbe iktatására a kormány javaslataiban majdan megfogalmazott feltételekkel, hangsúlyozottan figyelembe véve azt a körülményt is, hogy az önkormányzatok nyilván nem lehetnek vesztesei ezen átrendeződésnek, azaz az önkormányzatok nem csorbulhatnak semmilyen mértékű adóváltoztatás eredményeképpen létrejövő új helyzetben.
A másik kérdés, amelyet említett, és szintén szeretném megerősíteni, úgy szól, hogy valóban, a magyar szja-rendszer egyik nehézsége az, hogy viszonylag hamar, azaz az átlagjövedelem szintjén a legmagasabb adókategóriában kell már adóznia, igaz, hogy ez néhány forinttal esik át az értékhatáron ebben az évben, de mégiscsak néhány forinttal átesik azon az értékhatáron, ami a legmagasabb adókulcsot jelenti Magyarországon. Mi látunk arra lehetőséget, hogy figyelembe véve az idei jövedelmi viszonyokat, a következő évre olyan változtatások történjenek az szja rendszerében, amelyek a sávhatárok jelentős mértékű korrekciójával, jelentős mértékű változtatásával biztosítják azt, hogy a következő évben, azaz 2005-től kezdődően az átlagos jövedelem semmiképpen nem a legfelső adókulccsal fog adózni. Természetesen ezt szeretnénk összekötni olyan racionális változtatásokkal, amelyek az elmúlt időszak tapasztalatait magukba foglalva és annak konzekvenciáit levonva a szükséges lépéseket az adórendszer más tekintetben történő átalakításában is meghozzák.
(13.40)
Nevezetesen olyan adókedvezmények felülvizsgálatára is célszerű sort keríteni, amelyek nem a szociális igazságosságot szolgálják, hanem sokkal inkább más eszmék alapján kerültek annak idején az adórendszerbe beépítésre. Remélem, hogy a parlamentben ezen kedvezmények változtatásához megfelelő támogatást fogunk kapni, és ezt követően lehetőség lesz arra, hogy az általam már említett jelentős mértékű adóterhelés-csökkenés és kedvezőbb adózási feltételek kerüljenek 2005-re meghatározásra.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés