GYURCSÁNY FERENC gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Örömmel tájékoztatom a képviselő urat, hogy talán három héttel ezelőtt Magyar Bálint miniszter úrral közösen leültünk a Nemzeti Sportszövetség elnökségével arról tárgyalni, hogy milyen módon lehet az iskolai testnevelés rendszerét átalakítani annak érdekében, hogy a jövő generációja hétköznapi életének szerves részeként tekintsen a testmozgásra, és ebből milyen feladat hárul a kormányra, milyen az iskolákra, milyen a szülőkre és a sport különböző köztestületeire.

Másodikként szeretném megjegyezni, hogy az olimpia remélhetőleg nagyon sikeres befejezését követően nyilvánosságra hozzuk az átfogó, középtávú nemzeti sportstratégiát. Ebben a nemzeti sportstratégiában önálló, kiterjedt fejezet fog foglalkozni azzal, hogy mi az állam felelőssége az utánpótlás-nevelés rendszerében, amely lényeges pontokon fog eltérni a jelenlegi rendszertől.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu