KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért tettem fel ezt a kérdést a napirend előtti felszólalásom címéül, mert egyrészt ezt fontos kérdésnek tartja a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója, másrészt azért is, mert hetekkel ezelőtt vitanapot kezdeményeztünk a tárgykörben, melynek eddig nem sok támogatása volt, és felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem támogatnak egy ilyen vitanap-kezdeményezést a pártok, ha egyszer szavakban a kezdeményezéssel egyébként egyetértenek, mármint azzal, hogy legyen adócsökkentés.
Nagyon egyszerűen adódik persze a válasz, hogy azért nem, mert az adócsökkentés tulajdonképpen egyenlő a kiadások kontrolljával, vagyis ha valaki valóban, ténylegesen adócsökkentést akar, akkor az a továbbiakban nem tehet felelőtlen ígéreteket különböző csoportoknak, hiszen szembesülnie kell azzal, hogy ennek a finanszírozásához hiányoznak a lehetőségek, és természetesen nem tehet a parlamentben rendszeresen többletkiadásokat generáló javaslatokat. A Szabad Demokraták Szövetsége éppen ezért két kezdeményezéssel élt.
Az egyik a liberális adócsökkentési program, 2005ö, amely konkrét javaslatokat fogalmaz meg arra nézve, hogy a liberális párt szerint milyen módon kellene az adókat már 2005-ben csökkenteni. Ennek keretében hirdettünk meg adóstopot, ami arról szól, hogy nem támogatunk semmilyen adóemelést, de nem támogatunk semmilyen olyan javaslatot sem, amelynek a következtében éppen a javaslat finanszírozására adót kellene emelni.
Javaslatot tettünk a személyi jövedelemadó lényegi, érdemi csökkentésére. Ennek a javaslatnak lényeges része, hogy a középső sávval (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Engem nem zavar, tisztelt elnök asszony, tudom, hogy a képviselőtársaim ezzel együtt is figyelnek, és épp azt vitatják meg, hogy hogyan tudnának maguk személyesen is hozzájárulni a Szabad Demokraták Szövetsége adócsökkentő javaslatai megvalósításához
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés