DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Először pontosítanék néhány dolgot, mert úgy vélem, hogy noha tudja, de nem helyesen mondta képviselő úr hozzászólásában azokat a nemrég történt eseményeket, amelyekre hivatkozott. A pontos tétel úgy szól, hogy adókedvezmények a vállalkozások esetében meg nem szűntek, hanem szélesedtek. Úgy szól, hogy emelkedett a kis- és középvállalkozások által igénybe vehető fejlesztési adókedvezmények értékhatára. Úgy szól, hogy szélesebb körben lehet Magyarországon az egyébként is népszerű egyszerűsített vállalkozási adót alkalmazni. Ha képviselő úr ezeket figyelembe veszi, és tudja, hogy így van - mert feltételezem, hogy tudja -, akkor ezeket is legyen szíves hozzáadni ahhoz az elmúlt időszakbeli ténykedéshez, amelyre az imént hivatkozott.

Szeretnék még egy dolgot pontosítani. Feltételezem, hogy ezt is tudja a képviselő úr, csak szándékosan másként mondja. Nevezetesen azt is tudja, hogy a regisztrációs adó kisebb, mint az ugyanezen adótételre, a személygépkocsira korábban érvényben lévő fogyasztási adó. Ebből következően Magyarországon az elmúlt időszakban csökkentek az autóárak, és azután is csökkenni fognak, hogy immár a parlament által elfogadott módosítás eredményeképpen május 1-jétől egy lényegesen differenciáltabb, a jármű nagyságát sokkal inkább kifejező, többkulcsos regisztrációs adó lép életbe Magyarországon.

(9.30)

De képviselő úr mondandójának a végén említett kérdéskörre is szeretnék kitérni. Képviselő úr rendkívül aggályosnak tekinti, hogy ha és amennyiben az újság hírében igazságtartalom van, akkor a családi adókedvezmény meg fog változni. Itt filozófiai különbség van a jelenlegi kormánypártok és az előző kormány pártjai között. Képviselő úr megint nem pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy önök bevezették a kiegészítő családi pótlék intézményét, mert önök semmilyen új intézményt nem vezettek be, négy évig nem emelték a családi pótlék összegét, a kiegészítő családi pótlékot pedig az önök előtti kormány időszakában bevezetett rendszeres gyermekvédelmi támogatás átkeresztelésével érték el. Egy fillérrel sem adtak többet, hanem a rendszeres gyermekvédelmi támogatást elnevezték kiegészítő családi pótléknak, ami egyáltalán nem kiegészítő családi pótlék volt, csak átnevezték, képviselő úr. (Varga Mihály: Ezt még te sem hiszed el!) Jobb, ha ezt a jegyzőkönyvbe is hangosan bemondja, hiszen mindannyian tudjuk, hogy így történt.

A családi adókedvezménnyel kapcsolatban korábban valóban az volt a probléma, és ma is az a probléma, hogy nyilvánvalóan csak egy jövedelemhatár fölötti jövedelemmel rendelkezők tudták igénybe venni, és ez ma is így van, hogy csak efölött tudják igénybe venni. Az új kormány 2002 nyarától kezdődően igyekezett tenni annak érdekében, részben a családi pótlék emelésével, részben a 13. havi családi pótlék bevezetésével, részben a rendszeres gyermekvédelmi támogatás azóta is inflációt meghaladó növelésével, hogy azok a családok is, akik nem rendelkeznek olyan nagy jövedelemmel, hogy az adókedvezmény révén komolyabb kedvezményhez jussanak, tudják gyermekeik nevelését segíteni.

Nyilvánvalóan ebbe a képviselő úrék által követett logikába nem férnek bele ezek az intézkedések, de ez a véleménykülönbség már csak fönnmarad közöttünk vélhetően a későbbi időszakban is. Úgy vélem, hogy az az igazságossági szándék, amely az adórendszer módosításánál rendszeresen meg szokott nyilvánulni, most is meg fog nyilvánulni a 2005-ös adójavaslatok kidolgozása során, amelyekkel, mint ahogyan tegnap egy másik hozzászólás kapcsán is megemlítettem, előrehaladott munkálatok folynak a jelen pillanatban. (Varga Mihály közbeszól.) A képviselő úr számára lehet, hogy idegen az, hogy sok bizottság dolgozik egy ilyen dolgon (Varga Mihály: Ismerjük az eredményét!), mi úgy gondoljuk, hogy nem egy ember fejéből kipattanó ötleteket kell megvalósítani ebben az esetben, úgy gondoljuk, hogy a vállalkozásoknak fontos kérdéseket, a lakosság széles körének fontos kérdéseket, az adószakértők, adótanácsadók tapasztalatait is rögzíteni kell ezekben a dolgokban (Varga Mihály: Lárifári!), és természetesen ezt követően a politika szűrőjén is át kell engedni ezeket a javaslatokat.

Meg tudom nyugtatni a képviselő urat, önön keresztül pedig a közvéleményt is, hogy bizonyosan reális lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadóban a következő évben tehercsökkenés következzen be. Lehetőséget látunk arra, hogy a személyi jövedelemadóban az átlagos jövedelműeknek nem kell majd a legmagasabb adókulccsal adóznia Magyarországon, sok év után először most lesz ilyen lehetőség. Lehetőséget látunk arra is, hogy a vállalkozásoknak a legnagyobb problémát okozó helyi iparűzési adóval kapcsolatban kedvezőbb szabályozás következzen be 2005. január 1-jétől úgy, hogy az önkormányzatok számára ez bevételi bizonytalanságot ne okozzon.

Tehát szeretném megnyugtatni a képviselő urat, nem az önök logikája mentén, de egy más logika mentén, amelyet mi magunkénak vallunk, kedvező lehetőségeket látunk a 2005-ös adószabályok alakításánál, és erről a következő hetekben vélhetően itt a parlamentben is többet fogunk tudni beszélni. (Dr. Kosztolányi Dénes: Szünet lesz! - Varga Mihály: Adóemelés, azt jelenti!)

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu