MOLNÁR ALBERT, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság április 1-jei ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot. 17 igennel, 4 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette.
A költségvetési bizottság nagyon fontosnak minősítette az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mivel alapvetően a magyar gazdaságot be kell integrálni az európai uniós gazdasági vérkeringésbe. Az európai uniós szabadságjogok, alapelvek, mint a személyek, áruk vagy a tőke szabad áramlása, megkövetelik azt, hogy országhatárokon átnyúló szabályozás valósuljon meg a gazdaságban.
Hosszas vitát folytatott a bizottság a törvényjavaslatról. Én csak néhány főbb elemét szeretném ennek kiemelni. A törvényjavaslat két részből áll alapvetően. Az egyik az, amely megteremti a magyarországi székhelyű európai uniós részvénytársaság alapításának és működésének jogi kereteit. A második rész, amely szintén nem kevésbé fontos, és egy picit új is nekünk, szabályozza a munkavállalói részvétel európai uniós joggal harmonizált szabályait.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletének 1. cikke határozza meg azokat a jellemzőket, amelyek az európai részvénytársaságot jellemzik. Ezek: jogi személyiségű társasággal van dolgunk, alaptőkéje részvényekre oszlik, a részvényesek vagyoni hozzájárulásuk erejéig felelnek a társaság kötelezettségeiért. A cégjegyzékbe való bejegyzéssel jönnek létre ezek a társaságok, és ezek származtatott társaságok, tehát magánszemélyek ilyet nem alapíthatnak. Alaptőkéje minimum 120 ezer euró, tehát hozzávetőleg 30 millió forint alaptőkével lehet ezeket alapítani, és ha valamely uniós tagország speciális tevékenységet folytató társaságánál a nemzeti szabályozás magasabb értéket állít fel, akkor ez a magasabb érték, ez a magasabb nemzeti mérték vonatkozik az alapításnál; például a hitelintézeteknél eltérő a szabályozás.
A közösségi rendeletek jogi természetéből adódóan ezekre az a jellemző és az a fő szabály, hogy automatikusan az adott nemzeti jogrendszer részévé kell hogy váljanak, azonban a 9. cikk meghatározza a többszintű szabályozást és az ebből származó jogalkotási feladatokat, amelyeket a törvényalkotók vegyesen alkalmaztak ennek a törvénynek az elkészítésénél.
A szabályozás első szintje a kötelezően beemelendő szabályok. A második szintje, amikor az európai részvénytársaság alapszabályában rögzített bizonyos szabályokat rábíz a részvényesekre a jogszabály. A harmadik szint pedig az, amikor a tanácsi rendelet maga utal vissza a tagállam valamilyen törvényére, például a társasági törvényre. A törvényalkotás, amelynek során mi itt a magyar parlamentben ezt a törvényt tárgyaljuk, ennek a három módnak a keverékét tartalmazza.
Még néhány gondolatot a számunkra a társasági jogba beillesztendő munkavállalók bevonásával kapcsolatban fontos irányelvről - amely céljában kötelezi a tagállamokat, hogy nemzeti hatáskörben, a formát és az eszközt nem előírva, foglalkozni kell a munkavállalók tájékoztatásával -, a transznacionális, országhatárokon átnyúló tájékoztatásról, konzultációról, az úgynevezett munkavállalói tanács létrehozásáról, és részvételüket biztosítja a társaság működésében.
Vannak különös szabályok, például munkahely-megszüntetés, -átcsoportosítás, csoportos elbocsátás, munkahely-áthelyezés. Ezekkel kapcsolatban alapelőírásai vannak ennek a törvénymódosításnak, és biztosítja a dolgozók beleszólását az adott társaság munkájába és életébe.
Még egyszer tehát: 17 igennel, 4 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett a költségvetési és pénzügyi bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot, és kérem a parlamentet, hogy fogadja el ezt a gazdaság számára fontos törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés