BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége nevében azért kértem szót, mert két dologra szeretnék nagyon röviden utalni, részben az előzményekre, részben pedig az előttünk álló tennivalókra.

Ami az előzményeket illeti, amikor öt évvel ezelőtt, '99 májusában elfogadtuk a chartát, egészen pontosan a 19 cikkből 12-t, ahogy miniszter úr említette, akkor nekünk, szabad demokrata képviselőknek, személy szerint nekem és Bauer Tamásnak volt olyan módosító indítványunk, hogy már másik hármat is fogadjunk el, emeljük be. És éppen a 10-esre, a 12-esre és a 15-ösre tettünk javaslatot, mert úgy ítéltük meg, amit le is írtunk az indoklásban, hogy ezekre az ország felkészült, ezeknek megvan a jogi környezete. Azóta is sajnálom, hogy ez nem történt meg akkor. Következésképp most csak örülni és helyeselni tudom, hogy ezek a cikkek most, kiegészítve a 7-essel, végre beemelődnek a magyar gyakorlatba.

A másik kérdés, amit szóba szeretnék hozni, az előttünk álló feladatokkal kapcsolatos, mert úgy gondolom, ha már ide került a charta az asztalunkra, akkor szót kell ejteni azokról a cikkekről is, amelyeknek a megoldása még előttünk van. Egészen pontosan három ilyen cikk szerepel az európai chartában: a más szerződő fél területén folytatott kereső foglalkozásokhoz való jog, ami különösen érdekes ez idő szerint; a migráns dolgozók és családjaik védelméhez és segítéséhez való jog; és hogy a harmadikat, a legfontosabbat vagy legizgalmasabbat is említsem, a méltányos díjazáshoz való jog, amire Magyarország ez idő szerint nincs felkészülve. Azt gondolom, sürgetően fontos kérdés, hogy mielőbb ezeket is be tudjuk építeni a magyar gyakorlatba.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu