DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek - mint ahogy korábban a frakció is egyetértett - az EMMA bevezetésével. Ennek a valóban több millió embert érintő törvénynek a megvalósítását még a Horn-kormány kezdte el, az Orbán-kormány is dolgozott rajta, tehát mondhatni, hogy egy több kormányon átívelő munkára tette fel a koronát az Országgyűlés, amikor a közelmúltban elfogadta - egyébként az ellenzék támogatásával is - ezt a törvényt.
Tehát amikor mi most szólunk és reagálunk, akkor nem a törvény szakmai megfelelőségéről és fontosságáról van szó, hanem arról az információról, amely azt tartalmazza, hogy a minisztérium igen jelentős összegeket kíván költeni e jogszabály végrehajtásának reklámozására. Tudjuk, hogy éppen a széles körű részvétel miatt megfelelő felvilágosító munkára van szükség ahhoz, hogy a törvény adta szabályok érvényesüljenek, ugyanakkor nem tudunk azzal egyetérteni, hogy a fáma szerint valahol 600 millió és 2-2,5 milliárd forint közötti propagandaköltségeket kíván a tárca erre elkölteni.
Úgy gondoljuk, hogy sem a költségvetés jelenlegi állapota, sem az ügy az ilyen jellegű propagandát nem teszi indokolttá, és tekintettel arra, hogy Magyarországon a közeljövőben választások lesznek, kénytelenek vagyunk élni azzal a gyanúperrel, hogy a kormány a közös munka eredményét a saját maga fényezésére kívánja felhasználni. Ennek az átgondolására kérem a miniszter urat.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(13.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés