DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önnek is köszönöm a kérdések feltételét, és ezt már másodszor köszönöm meg, ugyanis először Gőgös képviselő úrral kerestek meg engem, hogy uszadékügyben csináljunk már valamit, mert a már tűrhetetlen módon felgyülemlett uszadék bizony megemelheti a hidat a Rába folyón. Az intézkedést kiadtuk, s ahogy a kérdésében elmondta, sikerült is a problémát időlegesen megoldani, és elkerülvén a nagy bajt a hidat is megmenteni. Azonban ez az állapot hosszú távon nem tartható, és ehhez nemcsak a jogszabály rendezésére, hanem a tényleges feladat elvégzésére is szükség van, nemcsak állami, hanem önkormányzati szinten is. Az uszadékhoz kapcsolódó kommunális szemét - amit bizony nem a kormányzat szór a vízbe, hacsak szándékosan ki nem mennek a miniszterek és az államtitkárok szemetelni - jórészt a lakosság nemtörődömsége és bizonyos kirándulók hanyagsága miatt gyűlik össze.
Tehát a jogszabályok kétirányú módosítására van szükség, egyrészt a kibocsátott szemét csökkentésével és a szemetelés hatékony szankcionálásával, másrészt az ön által is említett úgynevezett 210. számú kormányrendelet felülvizsgálatával, amely a vízgazdálkodásról szóló törvény módosításával együttesen történik meg. Az Országgyűlés ezt a nyár folyamán a vízgazdálkodási törvény kapcsán várhatóan megkapja, és reményeink szerint ősszel az ehhez kapcsolódó komplex kormányrendelet is megjelenhet, ami - még egyszer mondom - ennek a kérdésnek hosszú távon csak a jogi oldalát fogja rendezni. Az pedig, hogy az uszadék és a szemét hogyan és miként keletkezik, más kérdés, ez ellen küzdeni össztársadalmi feladat, csak együttesen tudunk sikeresen fellépni ennek a csökkentése, illetve megakadályozása érdekében.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés