DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Ez a kérdés, amire ön rávilágít, napjainkban számos beruházásnál mindennapos, néha aggályosnak tűnő problémákat vet föl, nevezetesen, a környezeti károk hatása és az elkészülő infrastruktúra közötti látszólagos ellentmondást. (Zaj.) Való igaz, hogy valamennyi beruházásnál mind a két feltételnek egyformán meg kell feleljen az előirányzat, a tervezés, a környezeti hatásvizsgálat és a kiváltandó környezeti károk hatásvizsgálata. Számos esetben beszámol a sajtó arról, hogy alkotmányos jogok egymással vitáznak: a környezethez, az élethez való jog és az esetleges honvédelmi érdekek - mint ahogy ezt láttuk a Zengő esetében -, itt a levegőtisztaság, a forgalomelterelés és a megóvandó környezet.
Nos, az ön által említett északi összekötő híd esetében (Zaj.) Jó, hogy a kérdést egyébként leírta tisztelt képviselő úr, mert nem hallottam volna az ön által elmondottakat; valószínű, hogy itt is majd egy külön jeltolmácsra lesz szükségünk, hogy a túlkiabálást meg tudjuk oldani. De amikor probléma van, akkor bizony a képviselő urak fogékonyabban érdeklődnek az iránt az ügy iránt, ami 1999-ben az északi híd kapcsán elindult. A környezeti hatásvizsgálatok elkészültek, az elsőfokú hatóság az engedélyt nem adta ki, a másodfokú felügyelőség ezt az engedélyt fölülvizsgálva megadta, majd civil szervezetek - élvén jogukkal - a bírósághoz fordultak. A bíróság a keresetüket elutasította. Most a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján egy új eljárás van folyamatban, ami nyilvánvalóan ennek a beruházásnak a kivitelezését hátráltatni fogja, annak ellenére, hogy a felügyelőség minden engedély kiadásánál a környezeti hatásvizsgálatot előírja, és itt is a zajvédelmi faltól az erdőtelepítésen át az őshonos fafajták visszaállításáig, mint ahogy ez történt.
Ön említette az újpesti rész esetében a szükséges vizsgálatok meglétét. Ezek elkészültek, sőt az újpesti környezetvédelemben első fokon illetékes hatóság, valamint a település jegyzője ezt az engedélyt ki is adta. Az aquincumi híd létesítése környezetvédelmi hatásvizsgálat-köteles létesítmény. Ezek a hatásvizsgálatok folynak. Nyilvánvalóan csak akkor kap és kaphat engedélyt, ha ezeknek az előírásoknak minden szempontból megfelel.
Közismert, hogy a szentendrei részen egy újabb igény jelent meg Duna-híd létesítésére Szigetmonostor és Szentendre között, amely híd a fővárosi vízbázis tekintetében jelenthet bizonyos környezeti kockázatot. Ezért mielőtt itt bármiféle beruházói tevékenység elkezdődhetne, a teljes körű környezeti hatásvizsgálatok lefolytatása elkerülhetetlen, és azt gondolom, hogy szükséges is. Az Országgyűlés által elfogadott, az országos gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény részletesen rögzíti az északi híd kérdését, ennek megfelelően az M0-ás és a 2-es, valamint a 11-es utak közötti rész kiépítésére - ez 3,5 kilométeres szakasz - 2006 végéig sor kerülhet.
Képviselő úr, köszönöm szépen aggódó kérdését, és várom együttműködő közreműködését, mint ahogy az a többi önkormányzattal és az érintett civil szervezetekkel egyébként is elkerülhetetlen és szükséges a jövőben is. Kérem válaszom elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés