DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! - a pénzügyminiszter úr nincs jelen. Medgyessy Péter két évvel ezelőtt, a választási kampányban arról beszélt, hogy szerinte vannak életképesö települések, amelyek támogathatók, és ebből adódóan nyilván vannak életképtelenekö, amelyekkel a szocialista kormánynak nem kell foglalkoznia. Sajnos, ebben az esetben nem a szokásos Medgyessy-féle elszólásokról volt szó, a kormány kivételesen tartja magát az ígéretekhez.
A Magyar Posta Rt. nagy lendülettel állt neki a miniszterelnöki szófordulatok valóra váltásának. Az elmúlt hónapok során azok a kistelepülések jártak pórul a reformok következtében, amelyek lélekszáma nem éri el a 600 főt. Az ezeken a településeken élő emberektől a kormány nemes egyszerűséggel elvette az állandó postahivatalokat, s a vidéket járó csilingelő fagylaltosautó mintájára mozgópostákat állított szolgálatba. A posták felszámolásával a kistelepülések kikerültek az ország vérkeringéséből, az önkormányzatok katasztrofális anyagi helyzete miatt az iskolák és az óvodák bezárása után egy újabb csapást kellett elszenvedniük: a postabezárást. Így ítéltetnek a szocialisták által életképtelennek besorolt települések lassú vegetációra, majd eltűnésre.
Épül viszont a modern köztársaság. A legújabb információk szerint most már a közepes falvak is elveszítik az emberek által gyakran igénybe vett, megszokott postahivatalaikat is.
(15.00)
A falvakban működő hivatalokat felszámolnák, az alkalmazottakat elküldenék a 2000 főnél kisebb településeken. A postai szolgáltatást - amennyiben a vállalkozóknak megérné - a falusi kocsma, vegyesbolt, esetleg a háziorvos, végszükség esetén az önkormányzat üzleti alapon vállalná fel. A szocialista modernizáció tehát magyarul a postahivatalok felszámolását, eltüntetését jelenti. Ahol nem akadna olyan vállalkozó, akinek megérné a postaszolgáltatás üzemeltetése, ott megszűnne az állandó posta.
A kistelepülésen élőknek ezt hozta a jóléti rendszerváltás: a falvak nem bírják finanszírozni iskoláikat, óvodáikat, ezeken a kistelepülési környékeken a MÁV megszünteti a szárnyvonalait, drágul a közlekedés, a gáz, a villany ára, most már azokat a postahivatalokat is elveszik tőlük, amelyeket sok esetben maguk az önkormányzatok építettek.
Úgy tűnik, hogy a modern köztársaságot önök ezen kistelepülések romjaira próbálják felépíteni, pedig éppen az itt élőket, ezeket a kis önkormányzatokat kellene segíteni több forrással, hogy a vidéki emberek ne legyenek vesztesei az EU-csatlakozásnak.
Tisztelt Miniszter Úr! Hány települést érint az állandó postahivatalok felszámolása? Megkezdik-e és mikor a 2000 főnél kisebb lélekszámú településeken a postahivatalok felszámolását? A privatizáció érdekében építik le a falvakban működő postaszolgáltatást. Mi lesz a több száz, állás nélkül maradó postással?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés