DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Medgyessy-kormány a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítési programjának célkitűzéseit a kormányprogramban megfogalmazta, meghatározta. Ez a törvény, amelynek módosító indítványairól ma szavaz az Országgyűlés, az első olyan javaslat, előterjesztés az Országgyűlés asztalán, amely ennek a komplex programnak a végrehajtását célozza.
Mielőtt ennek a törvénynek a benyújtására sor került az Országgyűlésben, olyan, szakmailag és tudományosan is megalapozott munka előzte meg, amelyben széles körű szakmai-társadalmi vita is volt, amelybe az önkormányzati érdekszövetségeket, a civil szervezeteket, a lakosság és a szakmai szervezetek széles körét vontuk be.
(18.20)
Tehát mondhatom azt, hogy a magyar közigazgatás történetében eddig példátlanul széles körű előkészítéssel került az Országgyűlés asztalára ez a törvény, illetve ezt megelőzően egy törvénycsomag. Azért mondom, hogy ez a törvény az Országgyűlés asztalán az első tervezet, mert a kormány már foglalkozott ezzel a programmal, hozott döntéseket, fontos döntések születtek, így például a 168 kistérség lehatárolásáról szóló kormányrendelet, és azok az előkészítő és megalapozó munkálatok, amelyek ugyancsak megjelennek majd az Országgyűlés asztalán, illetve egy részük már ott van, hiszen vita alatt van például a területfejlesztési törvény is.
A lefolytatott széles körű egyeztetések alapján megteremtődött az egyetértés a kistérségek tekintetében, mégpedig azzal a tartalommal, hogy a kistérségi önkormányzati társulások feladatellátását ösztönözni kell, támogatni kell, hiszen meggyőződésünk, hogy a többcélú kistérségi társulások olyan többletet jelentenek a kistelepülések, kisvárosok, de a nagyvárosok számára is, amely ebben a közigazgatási korszerűsítési folyamatban meghatározó.
Az előzetes viták során két alternatíva kínálkozott lehetőségként, egyrészt az, hogy vagy a törvénnyel létrehozott társulást terjessze be a kormány az Országgyűlés elé, vagy az, hogy az önkéntességen, az önkéntes társuláson alapuló törvénytervezet jelenjen meg az Országgyűlés előtt. Azzal, hogy a kétharmados törvénymódosítást igénylő törvénnyel létrehozandó társulást terjesztett be a kormány és tette le azt az Országgyűlés asztalára, meggyőződésünk szerint számtalan előny teremthető az önkormányzatok számára. Egyrészt megoldja a kistérségi feladatellátás normatív finanszírozását, másrészt a normatív állami hozzájárulások ésszerű összevonásával gyorsítja az önkormányzatok finanszírozási reformját, gyorsabb feladat- és hatásköri átalakítást jelent, hiszen lehetőség van a differenciált feladattelepítésre, több lehetőség nyílik a kistérségek összehangolt fejlődésére és az uniós forrásokhoz való hozzáférésre, nagyobb az esélye a kistelepülések hatékony együttműködésének, s végül több lehetőséget kapnak azok a főként kistelepülések, amelyek csak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerültek önkormányzati támogatásával tudták finanszírozni évente az önkormányzati feladatellátást.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor a törvénytervezet általános vitája lezajlott, az ellenzék nyilvánvalóvá tette, hogy a kétharmados törvénymódosításokhoz nem kíván hozzájárulni. Ezt követően került sor a módosító indítványok benyújtására. Szeretném megköszönni kormánypárti képviselőtársainknak - név szerint is említve Jauernik István, Wiener György, Wekler Ferenc és Gulyás József képviselő uraknak -, hogy nagyon sokat tettek azért, hogy a kistelepülések jobb helyzetbe hozásához szükséges új törvényt mint eszközt az Országgyűlés elfogadhassa. A módosító indítványok révén olyan átalakításra került a törvénytervezet, amely lehetővé teszi, hogy a kormánypárti többség ezt az önkormányzatok számára rendkívül fontos és pozitív megközelítést nyújtó törvényt elfogadja.
Amikor ez világossá vált, ellenzéki képviselőtársaink is nyújtottak be módosító indítványt. Örülök, ha az ellenzéki képviselők is támogatják a kormány szándékait és törekvéseit, a kistérségi feladatellátás jobb színvonalának garantálása érdekében egy törvény megalkotását. Olvastam a sajtóban - a sajtóból tájékozódtam arról -, hogy ezt az ellenzék is meg kívánja szavazni. Ennek őszintén örülök. Ez a törvény ugyan valamelyest lassabb előrehaladást jelent azon az úton, amely meggyőződésünk szerint az önkormányzatok színvonalasabb közszolgáltatásának a megteremtéséhez vezet - az eredeti változattal gyorsabban haladtunk volna -, de a kormány nevében jó szívvel támogatom azokat a módosító indítványokat, amelyek lehetővé teszik, hogy egy új komplex megjelenési formával az önkormányzatok kistérségi társulásai révén magasabb színvonalú közszolgáltatásokat tudjunk nyújtani a térségekben, kistérségekben, függetlenül attól, hogy az ország melyik részén és melyik településén élnek azok az állampolgárok, akik ennek a közszolgálatnak a részesei.
Köszönöm az Országgyűlés valamennyi képviselőjének a munkáját, aki ebben a vitában részt vett, és támogatásáról biztosította a kormánynak ezt a szándékát. Kérem az Országgyűlést, hogy a kormány által is támogatott módosító indítványokat szavazza meg, és a végszavazásnál erősítse meg az önkormányzatok, a kistérségek, de főleg a kistelepülések épülésére, javulására szolgáló törvénymódosítást, illetve új törvény megalkotását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés