ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésnapunkon; köszöntöm képviselőtársaimat, a kormány tagjait, köszöntöm vendégeinket, munkatársainkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 23. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella jegyző asszony és Lázár János jegyző úr lesz segítségemre.

Kérem képviselőtársaimat, hogy csipkártyájuk használatáról ne feledkezzenek meg, ugyanakkor kérem, hogy a mobiltelefonok használatáról pedig feledkezzenek meg. (Derültség.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a napirendi ajánlástól eltérően várhatóan csak a jövő héten kerül sor mandátumigazolásokra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Érdeklődő képviselőtársaim a szokásos módon, az informatikai hálózaton kaphatnak tájékoztatást.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány frakcióvezető-helyettes megválasztására is sor került a frakcióüléseken, így az MSZP képviselőcsoportja a 2004. április 26-27-ei ülésnapokra Magda Sándor, Gúr Nándor és Kozma József képviselő urakat; az SZDSZ képviselőcsoportja Mézes Éva képviselő asszonyt; az MDF képviselőcsoportja Hende Csaba, Karsai Péter, Medgyasszay László, Németh Zsolt és Pettkó András képviselő urakat; a Fidesz képviselőcsoportja pedig Fónagy János képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Kívánok valamennyi megválasztott frakcióvezető-helyettesnek a megválasztása időtartamára jó és eredményes munkát.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter úr: “EMMA, azaz egységes magyar munkaügyi adatbázisö címmel. Öné a szó, miniszter úr, ötperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu